Az 5. fordulóhoz érkezve igazi vízválasztóhoz érkezett a Megyei II. osztály 1. számú csoportja. Bár a sorsolás szerint a hétvégi meccsek már a korábban sötétedő délutánokhoz igazodva, 15 órakor kezdődnek, a pályán senki sem fog a sötétben tapogatózni. A formamutatók alapján mostanra tisztán látszik, mely együttesek kapták el a fonalat, és kiknek kell sürgősen behúzniuk a vészféket a zuhanás megállításához. Hatpontos rangadók, menekülés a kiesőzónából és listavezetői álmok – lássuk az edzői várakozásokat.
Kállósemjéni Herkules FC - Ajak VSC
„Igazából ismeretlen csapattal játszunk, nem ismerjük az ajaki csapatot, mert nem játszottunk még velük soha! Ettől függetlenül tiszteljük őket, a bajnokságban pedig nagyon jól szerepelnek. Harcos, nehéz meccsre számítok! Ami a csapatomat illeti, van némi hiányérzetem a helyzetek kihasználtsága miatt. Rengeteg helyzetet dolgozunk ki minden meccsen, csak a gólok hiányoznak, ezek miatt is sajnos pontokat veszítünk. De remélem, előbb-utóbb kipukkan a gólzsák, és eredményesebbek leszünk! Igazából hazai pályán nincs más célunk, mint a három pont begyűjtése a fantasztikus szurkolótáborunk előtt. Készülünk becsülettel a héten, aztán meglátjuk, mi lesz!”
„Szerdán egy nagyon nehéz kupameccset játszottunk, de ismét sikerült nyerni, így ez önbizalmat adhat a srácoknak! Szombaton ismét egy számomra ismeretlen csapathoz utazunk. Ahogy az eredmények mutatják, a Kállósemjén egy velünk hasonló játékerőt képviselő csapat, de itt lenne az ideje elkezdeni idegenben is pontokat szerezni! Megint nem lesz egyszerű feladatunk, de bízom a játékosaimban. Ez egy nagyon erős csoport, és nem szeretnénk a csoport végén kullogni, így minden pont fontos számunkra, ezért győzelmi szándékkal utazunk el szombaton, aztán lesz, aminek lennie kell!”
Nyírkarász 2023 SE - Gyulaháza KSE
„A hétvégén szomszédvári rangadó vár ránk, ami nem lesz egyszerű, mert a csapatomból több alapember is sérült, és van eltiltott játékosunk is. De bízom a srácokban, hogy bármilyen összeállításban is lépünk pályára, mindent elkövetnek, hogy folytassuk a jó szereplésünket, és megnyerjük a mérkőzést! Hajrá, Karász!”
„Szombaton egy régen várt, nagy múltú rangadót kell megvívnunk a Nyírkarász otthonában, akik kiválóan kezdték a bajnokságot: stabil játékot mutatnak, és még gólt sem kaptak. Mi egy méretes zakó után kell, hogy talpra álljunk, várom a reakciót a csapattól. Remélhetőleg egy ilyen mérkőzésre senkinek nem kell külön lelkesítő beszédet tartani!”
Biri SE - Nyírvasvári '16 FC
„Fájdalmas volt a kupabúcsú abban a formában, ahogy alakult, de büszke vagyok a fiúkra, mert küzdöttek egymásért! Ez a mérkőzés pedig nüanszokon dőlhet el, de bízom benne, hogy a mi javunkra! Ráadásul a mérkőzéssel egyidejűleg a pálya szomszédságában falunap is lesz, bízunk benne, az értünk szorítók hangulatát is meg tudjuk alapozni!”
„A sebzett vad mindig veszélyes! Erre készítem a fiúkat! Úgy gondolom, előbb-utóbb erőre kap majd ellenfelünk. Jövő héttől kezdve szurkolok is nekik, hogy induljanak el a helyes irányba, de szombaton mi szeretnénk hazahozni a pontokat!”
Rakamazi Spartacus SE - Balkányi SE
„Sajnos a sérült játékosainkra ezen a hétvégén sem számíthatunk, így ismét szűkebb kerettel készülünk. Nagy szükségünk lenne a pontokra, de ezúttal sem szeretnék jóslatokba bocsátkozni: fegyelmezett, nagy küzdésre és maximális hozzáállásra lesz szükségünk!”
„A hétvégi meccs is nehéznek ígérkezik. A Rakamaz otthon mindenkire veszélyes, sok gólt szereznek, bár igaz, kapnak is. Úgy kell odatenni magunkat, mint a Herkules ellen tettük, és akkor lehet esélyünk egy számunkra kedvező eredményre. Sajnos hiányzóink mindig vannak, de ez már megszokott sajnos...”
Bogát 2000 TC - Apagy SE
„Négy egymást követő vereség után természetesen nehéz helyzetben vagyunk, ezt nem szeretnénk sem szépíteni, sem megmagyarázni. Az ötödik mérkőzés előtt nagyobb fegyelemre, egymás iránti tiszteletre és összefogásra van szükség. A pályán nem lehet egymást hibáztatni, hanem segítenünk kell a másiknak akkor is, amikor hibázik. Szeretnénk végre lezárni ezt a rossz sorozatot, ehhez azonban mindenkinek félre kell tennie a sérelmeit. Az ötödik mérkőzés egy újabb lehetőség arra, hogy megmutassuk: van tartásunk, képesek vagyunk összefogni, és együtt ki tudunk jönni ebből a nehéz helyzetből!”
„Talán valamennyivel könnyebb mérkőzés következik... Teszem hozzá, papíron! Ismét kiállítás és betegség sújt minket, de már megszoktam, hogy nincs két egyforma csapatösszeállítás. Ez sem lesz egyszerű mérkőzés!”
Levelek SE - Nagyhalászi SE
„Egy kicsi lépést tettünk előre, ha ezt tovább akarjuk vinni, akkor ismét alázatra, egyszerűségre és rengeteg futásra lesz szükség, és természetesen hétközben is el kell végezni a munkát. Nem lóghat ki senki a sorból! A pontszerzés nagy bravúr lenne, de hazai pályán erre kell törekednünk.”
„Nem jött jól a hétvégi szünet, mert lendületben voltunk, bízom benne, hogy nem estünk ki a ritmusból. Ellenfelünk a múlt heti magabiztos győzelméből is erőt merítve, hazai pályán nyilván kettőzött erővel fog hajtani ellenünk. Nagyon nehéz meccsre számítok. Küzdőképességünk sokat javult, de játékban még előrébb kell lépnünk. Eltiltás miatt lesznek hiányzóink, de ez nem befolyásolhat bennünket, folytatni akarjuk a jó sorozatunkat!”
Megyei II. osztály 1. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Nyírkarász 2023 SE | 5 | 5 | 0 | 0 | 13 | 0 | +13 | 15 |
| 2. | ▲Kállósemjéni Herkules FC | 5 | 3 | 1 | 1 | 12 | 6 | +6 | 10 |
| 3. | ▼Nagyhalászi SE | 4 | 3 | 0 | 1 | 14 | 8 | +6 | 9 |
| 4. | ▼Tiszavasvári SE | 3 | 3 | 0 | 0 | 14 | 9 | +5 | 9 |
| 5. | ▲Balkányi SE | 5 | 2 | 2 | 1 | 12 | 6 | +6 | 8 |
| 6. | ▲Levelek SE | 5 | 2 | 1 | 2 | 14 | 10 | +4 | 7 |
| 7. | ▼Nyírvasvári '16 FC | 5 | 2 | 1 | 2 | 10 | 9 | +1 | 7 |
| 8. | ▼Ajak VSC | 5 | 2 | 0 | 3 | 13 | 13 | 0 | 6 |
| 9. | ▲Apagy SE | 5 | 2 | 0 | 3 | 12 | 15 | -3 | 6 |
| 10. | ▼Rakamazi Spartacus SE | 4 | 1 | 0 | 3 | 13 | 18 | -5 | 3 |
| 11. | ➖Gyulaháza KSE | 4 | 1 | 0 | 3 | 4 | 13 | -9 | 3 |
| 12. | ➖Biri SE | 3 | 0 | 1 | 2 | 8 | 12 | -4 | 1 |
| 13. | ➖Bogát 2000 TC | 5 | 0 | 0 | 5 | 7 | 27 | -20 | 0 |