Még korai téli álmot aludni a Megye II. 2. számú csoportjában! Ezen a hétvégén szombaton és vasárnap is egy-egy kiélezett pótmérkőzéssel zárul végérvényesen az őszi szezon. A szombati, 5. fordulóból elhalasztott Szatmárcseke–Tuzsér csata az alsóházi pozíciókért lesz kulcsfontosságú, míg a vasárnapi, 2. körből újrajátszott Fehérgyarmat–Jéke szuperrangadó magát a dobogót és az élmezőnyt rajzolhatja át az utolsó pillanatban. Lássuk, hogyan futnak neki a csapatok az év utolsó, mindent eldöntő 90 perceinek!
Szatmárcseke KSE - Tuzsér SE
„Végre a végéhez értünk! Nagyon bízom benne, hogy a zöld gyepen is megszerezzük az első győzelmünket, de úgy gondolom, a Tuzsér is úgy van vele: kit verjenek meg, ha nem minket?”
„Az utolsó mérkőzésünk következik, ami talán a legfontosabb! Bízom benne, hogy a csapatra hazai pályán jellemző mentalitás fog kidomborodni!”
Fehérgyarmati SZSE - Jéke FC
„Sajnos elfogytunk, mint hó végére a fizetés – ha szeretnénk a dobogón telelni, komolyan hozzá kell nyúlnunk a tartalékainkhoz! De bízom benne, hogy pozitív eredménnyel zárjuk az idényt.”
„Elérkeztünk az ősz utolsó mérkőzéséhez, ami nem lesz egy sétagalopp, hiszen mindkét csapat számára fontos a három pont megszerzése. Szerintem a pillanatnyi forma fog dönteni. Egyszer már megégtünk Gyarmaton, még egyszer nem szeretnénk! Győzzön a jobbik csapat, hajrá, Jéke!”
Megyei II. osztály 2. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Tiszaszalka SE | 10 | 7 | 1 | 2 | 52 | 17 | +35 | 22 |
| 2. | ➖Vámosoroszi KSE | 10 | 7 | 0 | 3 | 29 | 18 | +11 | 21 |
| 3. | ➖Fehérgyarmati SZSE | 9 | 6 | 1 | 2 | 33 | 25 | +8 | 19 |
| 4. | ➖Fényeslitkei SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 29 | 22 | +7 | 19 |
| 5. | ➖Jéke FC | 9 | 5 | 1 | 3 | 34 | 18 | +16 | 16 |
| 6. | ➖Ópályi KSE | 10 | 4 | 2 | 4 | 29 | 25 | +4 | 14 |
| 7. | ➖Tisztaberek SE | 10 | 4 | 2 | 4 | 31 | 30 | +1 | 14 |
| 8. | ➖Aranyosapáti LSE | 10 | 3 | 2 | 5 | 24 | 41 | -17 | 11 |
| 9. | ➖Tuzsér SE | 9 | 1 | 4 | 4 | 17 | 27 | -10 | 7 |
| 10. | ➖Szatmárcseke KSE | 9 | 1 | 1 | 7 | 17 | 43 | -26 | 4 |
| 11. | ➖Sonkád SE | 10 | 1 | 1 | 8 | 11 | 40 | -29 | 4 |