Megyei II.: Botladozó éllovasok, tartalékos keretek és az „ezüstérmesek csatája”

A Megyei II. osztály 2. számú csoportjának tabellája elképesztően besűrűsödött a múlt heti eredmények után. Az élmezőnyben háromcsapatos holtverseny alakult ki, a középmezőny pedig teljesen összecsúszott, így a 4. fordulóban minden megszerzett pontnak aranyértéke lehet. Lássuk, hogyan készülnek a csapatok a hétvégi összecsapásokra, mutatjuk az edzői várakozásokat.

Sonkád SE - Aranyosapáti LSE

📍 Sonkád
🕒 szombat 16:00
A hazaiak egy ötgólos litkei pofon után térnének magukhoz, és jelenleg egy ponttal a kilencedik helyen állnak. A vendégek a múlt héten négyet rámoltak be a Tuzsérnak, amivel felléptek a tabella hetedik pozíciójába, így győztes mentalitással érkeznek. A szombati játéknap hagyományosan megnehezíti a keretek összeállítását, ami a nyilatkozatok alapján az apátiaknál okozhat nagyobb fejfájást a hiányzók miatt. Egy igazi kiélezett, küzdős meccsre van kilátás.
🎙️ Homoki Endre, a Sonkád edzője

„Ismét egy idegen csapat látogat hozzánk, így nehéz bármit is mondani a meccsről. Hétvégén talán jobb összetételben tudunk összejönni, mint az eddigi fordulókban, úgyhogy bizakodva várjuk a találkozót, és itthon szeretnénk tartani a pontokat!”

🎙️ Böszörményi József, az Aranyosapáti edzője

„A szombati játéknapok nagy nehézséget jelentenek számunkra, de gondolom, sok más csapat is így van ezzel. Munkahelyi elfoglaltság és sérülések miatt lesznek hiányzóink. Idegenben is szeretnénk elkezdeni a pontgyűjtést, és ha el tudjuk kerülni azt, hogy egy-két öngóllal segítsük aktuális ellenfelünket, erre minden esélyünk megvan. Nem lebecsülve a sonkádi csapatot, mert biztos vagyok benne, hogy hazai környezetben ők is csak a 3 pont megszerzésében gondolkodnak!”

🤖 AI esélylatolgatás: 35% | Döntetlen: 35% | Vendég: 30%

Tiszaszalka SE - Szatmárcseke KSE

📍 Tiszaszalka
🕒 szombat 16:00
A Tiszaszalka a múlt héten Orosziban veszítette el a veretlenségét egy 3–2-es vereséggel, ám jobb gólkülönbségüknek köszönhetően így is listavezetőként várják a folytatást. Ellenfelük, a Szatmárcseke a nyitófordulós zöldasztalos győzelemnek és az eddig gyűjtött négy pontjának köszönhetően az előkelő negyedik helyen tanyázik, így papíron egy élmezőnyhöz tartozó rangadóról beszélhetünk! Ugyanakkor Hadadi Ferenc elmondása alapján a csekeiek komoly létszámproblémákkal küzdve utaznak a favorit otthonába.
🎙️ Illés Gyula, a Tiszaszalka csapatvezetője

„Bízom benne, hogy az elmúlt fordulóban nyújtott teljesítményünket többször nem ismételjük meg, mert akkor a célunkat nem fogjuk tudni elérni! Sokkal több szenvedély és alázat szükséges mindenkitől, ha ez megvalósul, győztesen hagyjuk el a pályát!”

🎙️ Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője

„Hétvégén a csoport egyik favoritjához utazunk! Teljes kerettel sem lenne egyszerű dolgunk, de így, hogy alig-alig leszünk meg, nem mi vagyunk az esélyesek. Egy biztos: elmegyünk tisztességesen, mindent megteszünk, aztán majd kiderül, hogy ez mire lesz elég!”

🤖 AI esélylatolgatás: 70% | Döntetlen: 20% | Vendég: 10%

Tisztaberek SE - Fehérgyarmati SZSE

📍 Tisztaberek
🕒 szombat 16:00
Egészen szürreális a helyzet! Bár a Fehérgyarmat eddig két győzelmet is bemutatott a pályán, a zöldasztalnál egyelőre mind a kettőt elveszítette. Varga Gyula tanítványai számára tehát most kezdődik az igazi, hivatalos pontgyűjtés. A hazai pályán szereplő, négypontos Tisztaberek a Jéke elleni 2–1-es vereséget igyekszik feledtetni. Tisztaberken sosem adják könnyen a pontokat, így a gyarmatiaknak alaposan meg kell izzadniuk, ha el akarják kezdeni a felzárkózást.
🎙️ Bodó Richárd, a Tiszataberek edzője

„A héten begyakoroltuk a figurát, amihez már csak egy kis akarat kell, és eredménnyel párosulhat!”

🎙️ Varga Gyula, a Fehérgyarmat edzője

„Remélem, nem zökkentette ki a csapatot sem a szabad hétvége, sem az a helyzet, ami kialakult a lejátszott meccseink kapcsán, szeretnénk bővíteni pontjaink számát, ami nem lesz egyszerű a Tisztaberek ellen!”

🤖 AI esélylatolgatás: 25% | Döntetlen: 30% | Vendég: 45%

Tuzsér SE - Vámosoroszi KSE

📍 Tuzsér
🕒 vasárnap 16:00
Az orosziak hatalmas fegyvertényt hajtottak végre a Tiszaszalka legyőzésével, amivel felléptek a tabella negyedik helyére, tapadva az éllovasokra. Riskó Tibor tanítványaira most egy hosszú túra vár a továbbra is nyeretlen, mindössze egypontos Tuzsér otthonában. A hazaiaknál már nagyon érik az első győzelem, a vendégek trénere pedig óva int mindenkit attól, hogy a tabellából induljon ki.
🎙️ Gergely István, a Tuzsér edzője

„Hazai pályán fogunk játszani egy jó ellenféllel! Célunk nem lehet más, csak a győzelem! Bízom a csapatban!”

🎙️ Riskó Tibor, a Vámosoroszi edzője

„Mivel sosincs két egyforma meccs, semmiképp sem kell sokat adnunk a tabellán elfoglalt pozíciókra, csak abban az esetben örülhetünk majd a hétvégén egy hosszú utat megtéve, ha legalább olyan lelkesedéssel és tartással állunk bele a soron következő mérkőzésbe, ahogy tettük azt az elmúlt hetekben!”

🤖 AI esélylatolgatás: 30% | Döntetlen: 30% | Vendég: 40%

Ópályi KSE - Jéke FC

📍 Ópályi
🕒 vasárnap 16:00
A forduló egyik legpikánsabb mérkőzése: a tavalyi szezon két ezüstérmes csapata néz farkasszemet egymással! Az Ópályi múlt héten rangadót nyert Csekén (3–2), a Jéke pedig Tisztaberekből hozta el a három pontot (2–1). Az edzőmeccseken már jól kiismerték egymást a felek, így taktikai csatára és kiélezett küzdelemre számíthat a közönség.
🎙️ Bartha Miklós, az Ópályi edzője

„Nagyjából ismerjük ellenfelünket, mert hiába voltunk más csoportban, azért edzőmeccseken gyakran találkoztunk. Mi már mind a három eredményt megmutattuk, de rájöttünk, hogy a győzelem a legjobb. Ezért hétvégén egy férfias küzdelemben újra győztesen szeretnénk elhagyni a pályát, ahol a tavalyi két ezüstérmes fogja összemérni tudását!”

🎙️ Volkán Roland, a Jéke edzője

„A pálya felújítása miatt ez a harmadik idegenbeli mérkőzésünk, ami az eddigi legnehezebbnek tűnik, hiszen Ópályiba mostanság nem nyerni járnak az ellenfelek, de mi állunk elébe! A múlt héten sikerült rendeznünk a védelmet, most remélem, a csatáraink is élesek lesznek, és sikerül elhozni a három pontot!”

🤖 AI esélylatolgatás: 35% | Döntetlen: 35% | Vendég: 30%

Vármegyei II. osztály 2. számú csoport

H.CsapatMGyDVLGKGGKP
1.Tiszaszalka SE4301236+179
2.Fényeslitkei SE4301135+89
3.Vámosoroszi KSE5302101009
4.Aranyosapáti LSE52121320-77
5.Jéke FC220063+36
6.Fehérgyarmati SZSE320178-16
7.Tisztaberek SE41121413+14
8.Tuzsér SE4112810-24
9.Ópályi KSE51131115-44
10.Szatmárcseke KSE41121217-54
11.Sonkád SE4013414-101