Megyei I. osztály 7. forduló. Élő eredménykövetés. Eredmények és nyilatkozatok

Megyei I. osztály: Élő eredménykövetés 7. forduló
⚽ VÉGE

S.K. Vásárosnamény - Mándok VSE

0-2
Félidő: 0-1
🟥 Lohvinchuk M. '65
Csáki P. 28'
Csáki P. 81'
🎙️ Kósa József, a Vásárosnamény edzője:

„Jobb, ha most nem mondok semmit, mert abból csak baj lenne. Igaz, nem volt sok helyzetünk, de ami volt, az 100%-os volt. Ha az ilyen helyzeteket sem tudjuk berúgni, akkor ilyen eredmények születnek!”

🎙️ Baksa Zoltán, a Mándok edzője:

„Először is szeretnék gratulálni a csapatomnak, mert győzelmünk teljes mértékben megérdemelt, valamint további sok sikert a Naménynak! Nem igazán szoktam foglalkozni a játékvezetéssel, de most nem tudok szó nélkül elmenni ténykedésük mellett. Amennyiben a klubunk előzőleg megsértette a játékvezetői testületet, felemeljük a kezünket... de a mai történtek mellett most már nem tudok elmenni szó nélkül, amikor is ellenfelünk amúgy is kiállítás sorsára jutó játékosa súlyos sérülést okozott játékosunknak, és ezt nemhogy bármilyen színű lap nélkül megúszta, de labdaejtéssel folytatódott a játék. Innen is jobbulást játékosunknak, akit mentő vitt el! Ezzel ellentétben nekünk úgy odavágják a 3-4 mérkőzést, hogy a szemük sem rebben (gondolom, jogszerűen járnak el). A játék a játékosokról és a szórakozásról kellene hogy szóljon, ehhez képest csak azt látom-hallom, hogy milyen buta hibákat követnek el folyamatosan. Hibázunk mindannyian, csak az ő ámokfutásaik miatt a csapatok sérülnek minden értelemben.”

⚽ VÉGE

Kemecse-Filo SE - Újdombrád SE

0-1
Félidő: 0-0
Soós T. 77'
🎙️ Balogh Zoltán, a Filo edzője:

„Gyenge színvonalú mérkőzésen szenvedtünk vereséget, az eddigi leggyengébb játékot produkáltuk a szezonban. Sajnos Nagy Dávidon kívül nincs olyan játékosunk, aki igazán gólérzékeny lenne. Ennek ellenére a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget!”

🎙️ Balla János, az Újdombrád edzője:

„Az utóbbi meccsek tükrében felüdülés volt ezt a mérkőzést végignézni. Nem volt rohanás, nem volt gólváltás, és pont annyi gólt rúgtunk, amennyi a 3 ponthoz szükséges. Köszönjük a szurkolást, ezt a győzelmet vezérszurkolónk fiának esküvőjére ajánljuk! Sok boldogságot kívánunk volt játékosunknak, Joe-nak!”

⚽ VÉGE

Sényő FC Selyem-Ber - Nyírmeggyes SK

11-4
Félidő: 6-2
Barta K. 10'
Kristófi S. 21'
Klepács K. 29'
Kapacina K. 38'
Kapacina K. 40'
Barta K. 42'
Kozák R. 48'
Kapacina V. 52'
Kapacina K. 72'
Kozák R. 77'
Kapacina K. 86'
Törtei T. 14'
Papp M. 32'
Hevele H. 52'
Papp M. 66'
🟥 Bakosi M. 36'
🎙️ Kapacina Valer a Sényő vezetője:

„Gratulálok a csapatnak a nagyarányú győzelemhez. A mai mérkőzésen jó volt a helyzetkihasználásunk, és úgy érzem, az ellenfél kiállítása megpecsételte a meccset. Készülünk a jövő hétre, a Nyírmeggyesnek pedig további sok sikert kívánunk!”

🎙️ Nagy Zsolt, a Nyírmeggyes elnöke:

„Sajnos ez a második olyan mérkőzésünk, ahol a Dávid–Góliát-harcba a játékvezető nagyon sárosan benne van. Ezt megélni és feldolgozni nem egyszerű. Nem tudom megérteni, hogy egy jó mérkőzésbe miért kell belenyúlni, számomra ez kiábrándító és egyben elszomorító! 3–2-es állásnál a játékvezető hibájából eldőlt a mérkőzés sorsa. Ezáltal az eredmény számunkra már teljesen másodlagos. Dicséret illeti a csapatomat, hogy ennek ellenére nem adtuk fel, és felvállaltuk a focit. Meg is volt az eredménye, 10 emberrel is tudtunk több szép támadást és gólhelyzetet kialakítani, amiből 2 gól is született. A jelenlegi bajnoknak idegenben tudtunk 4 gólt rúgni, erre lehet építeni. Gratulálok a Sényőnek!”

⚽ VÉGE

Újfehértó SE - Csenger FC

2-3
Félidő: 1-2
Szopkó V. (büntető) 33'
Szopkó V. 55'
Balogh A. 39'
Barcsay M. 42'
Lyáh A. 80'
🎙️ Kiss Tamás, az Újfehértó edzője:

„Nagyon nehéz megszólalni egy olyan találkozó után, amit gyakorlatilag végigtámadtunk, és rengeteg helyzetet ki is alakítottunk, de ez mind kimaradt: vagy a kapus védett bravúrral, vagy a kapufa mentett. Nem maradt más teendőm, mint hogy gratuláljak a Csengernek, és további sok sikert kívánjak nekik!”

🎙️ Nagy Miklós, a Csenger edzője:

„Küzdelmes mérkőzésen nagyon akartak a fiúk. Nem voltunk sokan, de azt mondják, hogy a jóból kevés is elég. Gratulálok mindenkinek, mert ez igazi férfimunka volt. Remélem, ez már kellő önbizalmat ad a csapatnak!”

⚽ VÉGE

Nit.R. Gergelyiugornya - Nyírbátori LSE

0-3
Félidő: 0-2
Gömze A. 16'
Tóth Sz. 19'
Tóth Sz. 74'
🎙️ Siska Attila, a Gergelyiugornya edzője:

„Sajnos úgy kezdtünk, ahogy nem lett volna szabad: megszeppenve, bátortalanul. Összességében azt mondhatom, hogy egy kulturált, sportszerű mérkőzésen érvényesült a papírforma. Gratulálok a Nyírbátornak!”

🎙️ Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője:

„Elég rossz talajú pályán sajnos folyamatos játék nem tudott kialakulni. Az egyetlen pozitívum ma, hogy elhoztuk a három pontot. Gratulálok a srácoknak, és sok sikert az Ugornyának!”

⚽ VÉGE

Baktalórántháza VSE - Ibrány SE

1-2
Félidő: 1-0
Huncsik Á. 43'
Katona Gy. 53'
Balogh L. 76'
🎙️ Illés László, a Baktalórántháza edzője:

„Hatalmas mezőnymunka folyt egész meccsen keresztül, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A támadójátékunk finoman fogalmazva is teljesen impotens volt. Sajnos két fegyelmezetlenség és határozatlanság miatt tudott a vendégcsapat két gólt szerezni, amivel megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.”

🎙️ Fiumei Viktor, az Ibrány edzője:

„Egy küzdelmes mérkőzésen nagyon fontos és nagyon értékes három pontot szereztünk. Az elmúlt hetekben is sokat tettünk ezért, viszont ez most nem meddő statisztikákban mutatkozott meg, hanem végre a gólok számában is. Gratulálok a 18 éves Balogh Levente első felnőtt góljához a mai első labdaérintéséből, és további sok sikert a Baktának!”

⚽ VÉGE

Nagydobosi LSE - Szakoly SE

4-2
Félidő: 2-1
Boldizsár E. 3'
C. Silaghi 29'
Zakor J. 65'
Baráth D. 81'
- 5'
- 76'
🟥 - 89'
🎙️ Körmös Miklós, a Nagydobos edzője:

„Igaz, már a harmadik tétmeccsünket játszottuk egy hét alatt, néha már azért látszott a fáradtság a játékunkban, de úgy érzem, hogy a győzelmünk így sem forgott veszélyben egy nagyon jó szakolyi csapat ellen. Győzelmünket elhunyt volt szertárosunk, Kállai Sándor családjának ajánljuk, és őszinte részvétünket szeretnem kifejezni, továbbá Illés Tímeának közelgő születésnapjára is ajánlja a csapat. Gratulálok a srácoknak, és további sok sikert a Szakolynak!”

⚽ VÉGE

Kótaj SE - Nagyecsed RSE

0-1
Félidő: 0-1
Orosz E. 32'
🎙️ Kiss Gábor, a Kótaj edzője:

„Nem gondolom azt, hogy a mérkőzés képe alapján a döntetlen reális lett volna, viszont nagyon közel álltunk hozzá. Hétről hétre fejlődünk, előbb-utóbb eredményességben is meg fog mutatkozni.”

🎙️ Homann Richárd, a Nagyecsed edzője:

„Ahogy szokták mondani, mindig a legszebb eredmény az idegenbeli 0–1-es siker. Attól függetlenül kapufáink és helyzeteink is voltak, de nem sikerült rárúgni a második gólt. Ezért is három pontot adnak, ezért gratulálok a fiúknak!”

Megyei I. osztály ÉLŐ tabella

H.CsapatMGyDVLGKGGKP
1.Sényő FC Selyem-Ber7700294+2521
2.Nagyecsed RSE7502208+1215
3.Nagydobosi LSE74212511+1414
4.Mándok VSE7421138+514
5.Újfehértó SE74121612+413
6.Szakoly SE74031916+312
7.Újdombrád SE73221914+511
8.Nyírbátori LSE7313268+1810
9.Csenger FC73131613+310
10.Ibrány SE73131413+110
11.Baktalórántháza VSE73041218-69
12.Kemecse-Filo SE7214913-47
13.Nit.R. Gergelyiugornya7205821-136
14.S.K. Vásárosnamény7124517-125
15.Kótaj SE7106418-143
16.Nyírmeggyes SK7016647-411