„Egye fene, levizsgázom, mit veszíthetek?” – Egy sör melletti ötlettől a megye csúcsáig jutott Goneth Béla

Ritka az olyan egyetértés a szabolcsi labdarúgásban, mint ami az elmúlt időszakban Goneth Béla nevét övezi: az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága 2023 után a 2025-ös esztendőben is a legjobb játékvezetőjének választotta, 2026 tavaszán pedig a talán legkritikusabb zsűri, a megyei I. osztályú edzők szavazatai alapján is ő bizonyult a legjobbnak. A megyei rangadók mellett a futsal NB I-es keretében is bizonyító sípmesterrel a kezdetekről, a „legnagyobb szájú” játékosokból való felkészülésről, a kisvárdai kupadöntőről és a játékvezetés valódi szépségéről is beszélgettünk.

Sör melletti fogadás és egy emlékezetes debütálás

– Hány éves korodban játszottál el először a gondolattal, hogy játékvezető legyél? Mi fogott meg ebben a szakmában?

– Huszonhét évesen, gyerekkori barátom, Losonczki Flóri inspirálására határoztam el, hogy belevágok. Ő akkor már megyei I-es játékvezető volt, és sokat „lógtunk” együtt. Egy este egy mérkőzése után szokás szerint meglátogatott, aztán egy sör mellett így szólt: „Gyere már, vizsgázz le, nem eljárkálunk együtt meccsekre hétvégente?!” Őszintén szólva önszántamból soha nem jutott volna eszembe, hogy játékvezetőnek álljak, és túl komolyan akkor sem gondoltam ezt. Azt mondtam: egye fene, levizsgázom, mit veszíthetek? Így is történt, 2015 januárjában elkezdtem a tanfolyamot, majd márciusban sikeres vizsgát tettem – a többi már történelem.

– Az első mérkőzésedre hogyan emlékszel vissza? Mennyire izgultál?

– Egy megyei harmadosztályú Tiszavasvári II – Nyírtura mérkőzés volt, kettes asszisztensként működtem közre. Mivel – mint említettem – az elején a „nagy jövőt” még nem láttam ebben a szakmában, túlságosan nem kerültem izgalomba. Azt azonban megemlíteném, hogy annak ellenére, hogy nem volt idegen számomra a sportág, azt sem tudtam, „merre vagyok arccal”. Előtte nyilván nekem is nagy szám volt a pályán játékosként vagy a lelátón szurkolóként: „Nem igaz, hogy nem látjátok!” Hát, amikor a bőrükbe bújtam, rájöttem, hogy de, igaz! Szerencsére ezen a meccsen talán nem volt ellenőröm.

Tabella, lapok és a „legnagyobb szájú” játékosok – Így készül a rangadókra

– Hogyan készülsz egy mérkőzésre? Átnézed a csapatok helyezését, esetleg a meccs tétjét?

– Az elején kis túlzással csak annyit néztem meg, hogy ki a hazai csapat, azt is csak azért, hogy tudjam, hova kell menni. Ahogy elkezdett „jobban menni” a dolog, úgy én is egyre jobban élveztem, és egyre komolyabban vettem ezt a történetet. Minden meccsből a maximumot akarom kihozni, így elkezdtem tudatosan készülni a találkozókra. Nem titok, mindig az az első, hogy megnézem, a két csapat hol foglal helyet a tabellán, mennyi pontkülönbség van közöttük, mekkora a tétje a mérkőzésnek. Természetesen ezt fokozza, ha például a bajnokság hajrájáról, az utolsó fordulóról, vagy éppen a kupa elődöntőjéről, döntőjéről van szó. Meg szoktam nézni azt is, hogy a két együttes előző héten mit játszott, hány lapot kaptak, kiállítottak-e valakit. Ez is fontos, hiszen meghatározza a soron következő meccs lélektanát, egy-egy eltiltás pedig nyilván befolyásolja az erőviszonyokat. Mikor már „képbe kerültem” a megyei mezőny játékosaival, tudtam, hogy melyik csapatban ki a vezéregyéniség, vagy épp a „legnagyobb szájú” futballista. Belőlük külön készülök, mindig őket csekkolom le először, kaptak-e lapot, milyen előzményeik vannak. Arra is volt már példa, hogy felhívtam az előző meccs játékvezetőjét, hogy megtudjam, mi történt az előző mérkőzésen.

– Melyik volt a legrangosabb és egyben a legemlékezetesebb mérkőzés, amit vezettél eddig a pályafutásod során?

– Nagypályás mérkőzések közül a legrangosabb és a legemlékezetesebb is a 2024-es Tarpa–Újfehértó vármegyei kupadöntő volt a kisvárdai stadionban, ahol a kiváló szervezésnek és a helyszínnek köszönhetően kicsit beleszagolhattunk a profik világába. Egy nagyon jó iramú, két, a focit játszó, futós csapat mérkőzése volt, sok nézővel, jó időben, gyönyörű környezetben, remek asszisztensekkel. És még jól is sikerült – kell ennél több?

„Ha jól ’lejön’ egy meccs, a mai napig óriási pluszt tud adni a napomhoz, és feldobva érkezem haza, még akkor is, ha fáradtan indultam el.”

A kapu mögül a tévé elé, a megyéből az NB I-be

– Ha nézőként tekintesz meg egy labdarúgó-mérkőzést, inkább a játékot figyeled, vagy óhatatlanul szakmai szemmel nézed a játékvezetők munkáját?

– A kettő működik együtt is. A játékot nézem, mint bárki más, de az ítéleteknél nyilván átkattan az agyam, és végiggondolom, én hogyan csináltam volna. Egyre kevesebb meccset nézek, van egy csapat azonban, amelynek a találkozóit, ha tehetem, még mindig követem. Ma már inkább csak a televízió előtt ülve szurkolok, nem a kapu mögötti szektorban ugrálva. Ezeken a mérkőzéseken finoman szólva nehéz objektívnek maradnom.

– Mi a célod a játékvezetéssel? Milyen szintre szeretnél eljutni, és milyen távra tervezel?

– Hiú ábrándokat nem kergetek, harminckilenc elmúltam, úgy gondolom, már a „helyemen vagyok”. Ezt hamarabb kell elkezdeni ahhoz, hogy magasabb osztályokba jusson az ember, de véletlenül se gondold, hogy ezzel nekem bármi problémám van. Szeretem ezt a megyei közeget, megismertem javarészt a szabolcsi labdarúgás szereplőit, ők is engem, és úgy gondolom, különösebb problémánk nincs is egymással. A futsal szakágban eljutottam NB I-es szintre, a kettő együtt pedig így is sok időmet leköti, ráadásul ahogy idősödöm, egyre több időt igénylek a családommal tölteni. A célom az, hogy amilyen szintre belőttem magam, az alá soha ne menjek. Ez motivál meccsről meccsre. Hogy meddig űzöm még ezt a hivatást, azt nem tudom megmondani, de amíg megvan hozzá az erőm és a motivációm, addig még találkozni fogunk a pályákon.

Üzenet a fiataloknak: „Nem is kell NB I-ben vezetned, már nyertél”

– Mit üzensz azoknak a fiataloknak, akik most gondolkodnak azon, hogy belevágjanak a tanfolyamba?

– Külső személlyel nehéz elhitetni, hogy ennek van szépsége – én sem hittem benne. Ezt akkor érzi az ember, amikor már egy ideje csinálja. Nyilván ehhez kellenek a külső és az ellenőri visszajelzések is. Tényleg nem lehet ezt szavakba önteni, de ha jól „lejön” egy meccs, a mai napig óriási pluszt tud adni a napomhoz, és feldobva érkezem haza, még akkor is, ha fáradtan indultam el. Szerintem ez adja a varázsát. Úgy veszem észre, sok mindenkit először talán legjobban az anyagi része motivál, de a lényeg csak ezután jön. Az út kezdete mindig rögös, sokan kihullanak, de aki itt marad, az pár év múlva tudni fogja, mire gondolok. Azért ajánlom ezt a hivatást a fiataloknak, mert a saját bőrömön tapasztaltam, milyen sokat adott nekem a játékvezetés.

Sok barátot, ismerőst szereztem, és elmondhatom, hogy az élet más területeire is jó hatással van – gondolok itt az önbizalomra, a kommunikációra, a gyors döntési képességre. Arról nem is beszélve, hogy fizikálisan is megfelelő állapotban tart, ha kicsit komolyan veszed. Ha ezekben előrelépsz, nem is kell NB I-ben vezetned, már nyertél – tehát ne gondolkodj, bátran jelentkezz!