A Megyei I. osztály 7. fordulójához érkezve egyre inkább bebizonyosodik: ebben a bajnokságban a pillanatnyi lendület sokszor kegyetlenül felülírja a papírformát. Míg a Sényő újra vezeti a tabellát, addig az üldözőbolyban és a kiesőzónában is kiélezett harc folyik a pozíciókért. A hétvégi menün szerepel presztízscsata a szárnyaló újoncok között, kőkemény élet-halál harc az alsóházban, és egy igazi Dávid-Góliát küzdelem is. Fontos megemlíteni, hogy minden mérkőzés már 15 órától kezdődik! Nézzük a párosításokat és az esélyeket!
S.K. Vásárosnamény - Mándok VSE
„Az elmúlt heti sokk után remélem, a társaság összekapja magát, és tudunk játszani egy jó meccset a Mándokkal. Tudom, nem lesz könnyű, de nekünk fontos lenne pontot szerezni a táblázaton előttünk álló csapatoktól is!”
„Nem egyszerű napokon, heteken vagyunk túl, és még nem igazán látom a végét! Azonban azok a játékosok, akik rendelkezésre állnak, teszik a dolgukat. Hétvégén tudjuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés – nekünk egyik sem az –, de Naményban a pálya talajával is küzdenünk kell majd. Amennyiben a saját magunk elé gördített akadályokat sikerül legyőznünk, akkor azt hiszem, jó eredményt tudunk majd elérni, bízom a játékosaimban!”
Kemecse-Filo SE - Újdombrád SE
„Ebben a bajnokságban először találkozunk hozzánk hasonlóan újonc csapattal. Az Újdombrád rendkívül erős támadójátékot produkált eddig, mi viszont hazai pályán nagyon gyengén szerepelünk. Egyszer minden sorozat megszakad, bízom benne, hogy a hazai rossz sorozatunk végre megszakad!”
„Jelenleg még nem tudom, mi lesz a meccstervem szombatra, az elmúlt három meccs eseményei kavarognak bennem. Olyan közönségszórakoztató meccseket játszunk, ahol mindenki jól érzi magát, még mi is, de a pontokat mégsem mi kapjuk. Vissza kell találnunk a győzelmi útra, ami a Filo ellen sem ígérkezik könnyűnek, de a lelkes szurkolóink és saját magunk miatt is szükséges!”
Sényő FC Selyem-Ber - Nyírmeggyes SK
„A tegnapi kupasikerünk adhat egy kellő lökést a hétvégére is. Tudjuk, hogy a Nyírmeggyes szezonkezdete nem a legjobban sikerült, de azóta megerősített kerettel egyre jobban szerepelnek. Természetesen otthon a célunk a három pont megszerzése lesz!”
„A bajnokesélyes otthonában nem lehet más cél, mint a tisztes helytállás, főleg annak tudatában, hogy még mindig nem számítunk kész csapatnak!”
Újfehértó SE - Csenger FC
„Kellőképpen ismerjük a Csengert, nagyon jó játékosállománnyal rendelkező csapatról van szó. A bajnokságban két arcát mutatja, de képesek bármikor bárkit elkapni. Természetesen nekünk hazai pályán egyetlen célunk lehet: otthon tartani a három pontot!”
„A múlt héten talán megtaláltuk a helyes utat, ezt a tegnapi kupameccsen is meg tudtuk mutatni. Jó pályán, jó csapat ellen bízom benne, hogy egy színvonalas meccset tudunk játszani, és akár pontokat is tudunk szerezni!”
Nit.R. Gergelyiugornya - Nyírbátori LSE
„Ifjú futballistaként a jó csapatok elleni mérkőzéseket, a jó játékosokkal szembeni csatákat szerettem a legjobban. Egy fiatal játékos ilyenkor tudja megmutatni, hogy mit tud, hogy mennyit ér. Edzőként ugyanez a felfogásom: egy ilyen mérkőzés előtt nem izgulni kell, hanem várni az összecsapást. Ráadásul örömmel várni, mert jó lesz a játék! Hogy mennyit tudok átadni ebből a játékosaimnak, az vasárnap kiderül, ezt én is nagyon várom. Egyébként pedig Baróti Lajostól megtanultam, hogy a vereséget nem tervezi az ember, jön az magától…”
„hamarosan...”
Baktalórántháza VSE - Ibrány SE
„Sajnos az utóbbi meccsek nem sikerültek jól, de a hétvégi ellenfél is elmondhatja ezt. Hétközben átbeszéltük, hogy mit kellene másképp csinálnunk, hogy újra győztesen jöjjünk le a pályáról. Ha a pontrúgásoknál éberek, fegyelmezettebbek leszünk, és egységes nyerni akarás fogja jellemezni a csapatot, akkor meglehet a győzelem!”
„Egy kicsit kezd már unalmas lenni a 10 éves, arrogáns, tesiből felmentett játékvezetői triókból. Aki ismer, tudja, sem játékosként, edzőként meg pláne nem voltam, vagyok reklamálós, és minden tiszteletem a sporiké. Csak ezek a meccs végi „nem a TV-ben vagyunk”, meg „majd otthon megnézzük a VAR-on” stb., stb. megjegyzések nagyon viccesek, csak kicsit lekezelőek. És valaki magyarázza már el nekem a matekot is, hogy ezek a meccs végi hosszabbítások hogy jönnek ki, valamint dugják össze a fejüket, és ezt a kapus-, meg dobásszámolósdit is egyöntetűen alkalmazzák, mert ez így elég béna. Gratuláció a Nagydobosnak! A hétközi kupameccsre lehet építeni, hétvégén pedig a Bakta otthonában, ahol nehéz bárkinek nyerni, mi azért megpróbáljuk.”
Nagydobosi LSE - Szakoly SE
„Nagyon jó passzban lévő csapattal találkozunk, akik bizonyítják minden héten, hogy számolni kell velük a bajnokságban. Mi sem vagyunk rossz szériában, úgyhogy biztosan jó meccset láthatnak majd a kilátogató szurkolóink. Hazai pályán már csak miattuk is be szeretnénk gyűjteni a három pontot!”
Kótaj SE - Nagyecsed RSE
„A második helyezett érkezik hozzánk, az erőviszonyokkal mindenki tisztában van. A célunk, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk, mind csapatjátékban, mind pedig abban, hogy az egyéni hibáinkat leredukáljuk. Ha a szakolyi meccshez képest tudunk előrelépni, már elégedett leszek!”
„A Kótajt jobb csapatnak tartom, mint ahogy most állnak, nehéz meccsre számítok, gondjaink akadnak nekünk is sajnos, de ennek ellenére a sablont tudom mondani: győztes meccsel szeretnénk zárni a hétvégét!”
Megyei I. osztály ÉLŐ tabella
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Sényő FC Selyem-Ber | 13 | 11 | 2 | 0 | 50 | 11 | +39 | 35 |
| 2. | ➖Mándok VSE | 13 | 9 | 2 | 2 | 36 | 15 | +21 | 29 |
| 3. | ➖Nagyecsed RSE | 13 | 9 | 1 | 3 | 42 | 14 | +28 | 28 |
| 4. | ➖Nagydobosi LSE | 13 | 8 | 4 | 1 | 43 | 19 | +24 | 28 |
| 5. | ➖Nyírbátori LSE | 13 | 7 | 3 | 3 | 50 | 14 | +36 | 24 |
| 6. | ➖Újfehértó SE | 13 | 7 | 3 | 3 | 37 | 22 | +15 | 24 |
| 7. | ➖Baktalórántháza VSE | 13 | 6 | 0 | 7 | 29 | 35 | -6 | 18 |
| 8. | ➖Ibrány SE | 13 | 5 | 3 | 5 | 30 | 26 | +4 | 18 |
| 9. | ➖Csenger FC | 13 | 5 | 2 | 6 | 29 | 34 | -5 | 17 |
| 10. | ➖Szakoly SE | 13 | 4 | 2 | 7 | 26 | 37 | -11 | 14 |
| 11. | ➖Kemecse-Filo SE | 13 | 3 | 4 | 6 | 18 | 29 | -11 | 13 |
| 12. | ➖Vásárosnamény SE | 13 | 3 | 4 | 6 | 16 | 30 | -14 | 13 |
| 13. | ➖Újdombrád SE | 13 | 3 | 3 | 7 | 27 | 43 | -16 | 12 |
| 14. | ➖Kótaj SE | 13 | 2 | 2 | 9 | 11 | 31 | -20 | 8 |
| 15. | ➖Nit.R. Gergelyiugornya | 13 | 2 | 1 | 10 | 13 | 51 | -38 | 7 |
| 16. | ➖Nyírmeggyes SK | 13 | 1 | 2 | 10 | 18 | 64 | -46 | 5 |