Megyei I. osztály 14. forduló. Élő eredménykövetés. Eredmények és nyilatkozatok

Megyei I. osztály: Élő eredménykövetés 14. forduló
⚽ VÉGE

Kemecse-Filo SE - Újfehértó SE

0-0
Félidő: 0-0
🎙️ Balogh Zoltán, a Filo edzője:

„Azt gondolom, hogy igazságos döntetlen született. Az első félidőben az Újfehértó jobban futballozott, de a második már kiegyenlítettebb volt. Mindkét csapatnak voltak helyzetei, de talán nekünk voltak nagyobbak. Annak örülök, hogy végre nem kaptunk gólt hazai pályán, és annak is, hogy hat ifistánk kapott ma lehetőséget a bizonyításra!”

🎙️ Kiss Tamás, az Újfehértó edzője:

„Gratulálok a FILO-nak, nagyon szervezett fiatal csapat. Nekünk a tél folyamán előre kell lépnünk a támadójáték tekintetében mert ezen a téren ma is nagy hiányérzetem van.”

⚽ VÉGE

Nyírbátori LSE - Kótaj SE

6-0
Félidő: 1-0
⚽ Karácsony J. 15'
⚽ Gömze A. (büntető) 44'
⚽ Karácsony J. (büntető) 49'
⚽ Kiss B. 74'
⚽ Kiss B. 84'
⚽ Boda B. 87'
🎙️ Erdei Zoltán, a Nyírbátor edzője:

„A mai mérkőzésen az volt a legfontosabb, hogy megszerezzük a három pontot. A találkozón nagyon sok helyzetet alakítottunk, és ennek a nagy részét sikerült ki is használni, így szépen sikerült búcsúzni a hazai közönségtől. Gratulálok a srácoknak, további sok sikert a Kótajnak!”

🎙️ Kiss Gábor, a Kótaj edzője:

„Tíz mezőnyjátékossal és három kapussal ennyire futotta. Nem tudom elmarasztalni a játékosokat: 75 percig vállalható volt az eredmény, azonban az utolsó 15 percre fizikailag és mentálisan is elfáradtunk.”

⚽ VÉGE

Szakoly SE - Nagyecsed RSE

1-0
Félidő: 1-0
⚽ Bencs Á. 10'
🟥 Lukács T. 16', Módis D. 16'
🟥 Zámbó K. 16'
🎙️ Homann Richárd, a Nagyecsed edzője:

„Gratulálunk a Szakolynak, sikerült kivédekezniük. A sok helyzetünkből talán reggelig sem rúgtunk volna gólt... Mondhatjuk, hogy van ilyen meccs, de ez engem nagyon idegesít – így lesz miről beszélnünk a jövő héten!”

🕒 vasárnap 13:00

Baktalórántháza VSE - Vásárosnamény SE

-
🕒 vasárnap 13:00

Nagydobosi LSE - Sényő FC Selyem-Ber

-
🕒 vasárnap 13:00

Újdombrád SE - Nyírmeggyes SK

-
🕒 vasárnap 13:00

Ibrány SE - Csenger FC

-
🕒 vasárnap 13:00

Nit.R. Gergelyiugornya - Mándok VSE

-

Megyei I. osztály ÉLŐ tabella

H.CsapatMGyDVLGKGGKP
1.➖Sényő FC Selyem-Ber1311205011+3935
2.➖Mándok VSE139223615+2129
3.➖Nagyecsed RSE149144215+2728
4.➖Nagydobosi LSE138414319+2428
5.➖Nyírbátori LSE148335614+4227
6.➖Újfehértó SE147433722+1525
7.➖Baktalórántháza VSE136072935-618
8.➖Ibrány SE135353026+418
9.➖Csenger FC135262934-517
10.➖Szakoly SE145272737-1017
11.➖Kemecse-Filo SE143561829-1114
12.➖Vásárosnamény SE133461630-1413
13.➖Újdombrád SE133372743-1612
14.➖Kótaj SE1422101137-268
15.➖Nit.R. Gergelyiugornya1321101351-387
16.➖Nyírmeggyes SK1312101864-465