A Megyei I. osztály 14. fordulójához érkeztünk, a „Megyei Tippelő” rovatában pedig ezúttal Balogh Zoltán, a Kemecse-Filo SE vezetőedzője latolgatja az esélyeket. A szakember és csapata helyzete jelenleg nem egyszerű, hiszen a „hazai átok” továbbra is kísérti a fiatalokat: hiába a két héttel ezelőtti helyszínváltás a Nyírbátor ellen, ez eredményben sajnos még nem mutatkozott meg. Bár ezen a hétvégén az Újfehértó ellen sem a Filo számít a mérkőzés favoritjának, a futballban bármi megtörténhet, ráadásul ez az utolsó esélyük idén, hogy pályaválasztóként meccset nyerjenek. Lássuk, hogyan látja a mester a saját találkozójukat és a forduló többi párosítását!
Megyei tippelő: Balogh Zoltán, a Kemecse-Filo SE edzője
Nyírbátori LSE - Kótaj SE
„A Nyírbátor a rossz szezonkezdet után kezd közelíteni a dobogóhoz. Szépen gyűjtögetik a pontokat, és valószínű, hogy ez a Kótaj ellen is folytatódni fog. Egyértelműen a mérkőzés esélyesei, és ha valami csoda nem történik, akkor otthon tartják a három pontot.”
Szakoly SE - Nagyecsed RSE
„A Szakoly a kezdeti jó hazai szereplés után lassan két hónapja nem nyert mérkőzést hazai pályán. Az is igaz, hogy az ellenfelei (Nyírbátor, Újfehértó) komoly játékerőt képviseltek. A Nagyecsed kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújt a bajnokságban, ők a mérkőzés esélyesei, de a hazaiak meg fogják nehezíteni a dolgukat.”
Baktalórántháza VSE - Vásárosnamény SE
„Ha a tabellát nézzük, akkor várhatóan a Baktalórántháza otthon tartja a három pontot. A hazaiak szinte minden mérkőzésen szereztek gólt, és nagyon valószínű, hogy most is így lesz. A Namény pontjainak több mint a felét idegenben szerezte, így reménykedhetnek a pontszerzésben.”
Nagydobosi LSE - Sényő FC Selyem-Ber
„Ez a forduló rangadója! A Nagydobos számomra a bajnokság meglepetéscsapata. Körmös Miki kiváló munkát végez. Várakozáson felül szerepelnek, mindössze egyszer szenvedtek vereséget. Most a Sényő látogat hozzájuk, aki a bajnokság nagy esélyese és még veretlen.”
Újdombrád SE - Nyírmeggyes SK
„Mondhatnám, hogy az utóbbi hetekben visszaesett az Újdombrád, de elég kemény ellenfelek ellen lépett pályára, és közben szerzett egy bravúrpontot Újfehértón. A Nyírmeggyes mindenféle szempontból nehéz helyzetben van, így valószínű a hazai győzelem.”
Ibrány SE - Csenger FC
„Az Ibrány az egyik olyan csapat a bajnokságban, amely jó futballt játszik. Véleményem szerint a tabellán előrébb kellene lenniük. A Csenger számomra kiszámíthatatlan: bármire képesek, akár most hétvégén is.”
Nit.R. Gergelyiugornya - Mándok VSE
„A Mándok az utóbbi hetekben magabiztosan nyeri a mérkőzéseket, tehát jó formában van. Viszont óvatosnak kell lenniük, mert a hazaiaknak nem is olyan régen sikerült megviccelniük a Sényőt. Ennek ellenére a vendégek győzelmét várom.”
Kemecse-Filo SE - Újfehértó SE
„Eddig hazai pályán teljesen a várakozás alatt teljesítettünk. Mindössze egy pontot sikerült összegyűjtenünk. Utolsó lehetőség az idén, hogy pályaválasztóként meccset nyerjünk. Nem lesz könnyű dolgunk most sem, hiszen egy egységes, játékra törekvő Újfehértó lesz az ellenfelünk.”
Megyei I. osztály ÉLŐ tabella
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Sényő FC Selyem-Ber | 13 | 11 | 2 | 0 | 50 | 11 | +39 | 35 |
| 2. | ➖Mándok VSE | 13 | 9 | 2 | 2 | 36 | 15 | +21 | 29 |
| 3. | ➖Nagyecsed RSE | 13 | 9 | 1 | 3 | 42 | 14 | +28 | 28 |
| 4. | ➖Nagydobosi LSE | 13 | 8 | 4 | 1 | 43 | 19 | +24 | 28 |
| 5. | ➖Nyírbátori LSE | 13 | 7 | 3 | 3 | 50 | 14 | +36 | 24 |
| 6. | ➖Újfehértó SE | 13 | 7 | 3 | 3 | 37 | 22 | +15 | 24 |
| 7. | ➖Baktalórántháza VSE | 13 | 6 | 0 | 7 | 29 | 35 | -6 | 18 |
| 8. | ➖Ibrány SE | 13 | 5 | 3 | 5 | 30 | 26 | +4 | 18 |
| 9. | ➖Csenger FC | 13 | 5 | 2 | 6 | 29 | 34 | -5 | 17 |
| 10. | ➖Szakoly SE | 13 | 4 | 2 | 7 | 26 | 37 | -11 | 14 |
| 11. | ➖Kemecse-Filo SE | 13 | 3 | 4 | 6 | 18 | 29 | -11 | 13 |
| 12. | ➖Vásárosnamény SE | 13 | 3 | 4 | 6 | 16 | 30 | -14 | 13 |
| 13. | ➖Újdombrád SE | 13 | 3 | 3 | 7 | 27 | 43 | -16 | 12 |
| 14. | ➖Kótaj SE | 13 | 2 | 2 | 9 | 11 | 31 | -20 | 8 |
| 15. | ➖Nit.R. Gergelyiugornya | 13 | 2 | 1 | 10 | 13 | 51 | -38 | 7 |
| 16. | ➖Nyírmeggyes SK | 13 | 1 | 2 | 10 | 18 | 64 | -46 | 5 |