Kállósemjéni Herkules FC - Bogát 2000 TC
„Görcsösen kezdtünk ma, de így is nagyon sok helyzetet alakítottunk ki, ám ezek mind kimaradtak. A már szokásos módon a második félidőben ismét fölénybe kerültünk, és biztosítottuk be a győzelmet hazai pályán. Büszke vagyok a csapatra, hogy ősszel senki sem tudott pontot elvinni a semjéni katlanból! A szurkolóink összefogása példátlan, köszönjük nekik a mai fantasztikus vendéglátást és szurkolást. Azt gondolom, méltóképpen köszöntük meg nekik az egész féléves támogatást. Török Csabi ifistánknak mielőbbi felépülést kívánunk, az ificsapatnak pedig gratulálok az újabb győzelemhez, amivel ők is vezetik a bajnokságot! További sok sikert a Bogátnak, nem értem, hogyan lehetnek a tabella alján, mert az első játékrészben nagyon megnehezítették a dolgunkat.”
„Sajnos vereséget szenvedtünk a bajnokság első helyezettjétől, de a mérkőzés összképét tekintve büszkék lehetünk a csapat teljesítményére. Hosszú ideig teljesen partiban voltunk az ellenfelünkkel, és megmutattuk, hogy a nehézségeink és a hiányzóink ellenére is képesek vagyunk felvenni a versenyt a bajnokság legerősebb csapataival. Szervezetten futballoztunk, küzdöttünk egymásért, és voltak olyan periódusaink, amikor egyenrangú ellenfelei voltunk a listavezetőnek!”
Tiszavasvári SE - Nagyhalászi SE
„Szeretnék gratulálni a csapatomnak a rangadó megnyeréséhez! Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk, több időperiódusban is fölé tudtunk nőni az ellenfelünknek. További sok sikert kívánunk a Nagyhalásznak! Hajrá, Vasvári!”
„A mérkőzés elején ismét megkaptuk a szokásos gólunkat, ami meghatározta az első játékrész képét. A fordulás után megvoltak a lehetőségeink a szépítésre, ehelyett egy kontrából a hazaiak egy jogos büntetőből megszerezték a harmadik góljukat, amivel lezárták a meccset. Megyünk tovább, jövő héten javítunk! Gratulálok a Tiszavasvárinak!”
Biri SE - Levelek SE
„Ezt a mai mérkőzést – kis túlzással – kár volt lejátszani, hiszen egy edzőmeccsnek is gyenge lett volna. Az egyetlen pozitívum, hogy az ificsapatunk teljesen megfiatalított összeállításban is győzni tudott. Gratulálunk, és sok sikert kívánunk a Leveleknek!”
„Nem volt nagy iramú mérkőzés, de amiért jöttünk, azt megszereztük! Így készülünk az utolsó két mérkőzésünkre, ahol jó lenne legalább egy bravúrt összehozni! További sok sikert a Birinek!”
Rakamazi Spartacus SE - Nyírkarász 2023 SE
„Sok jót hallottam a mérkőzés előtt Karászról, mind igaznak bizonyult. Mostani formánkból kihoztuk a maximumot, és egy kis szerencse is kellett hozzá. Fontos egy pontot szereztünk, ehhez gratulálok a srácoknak, és sok sikert kívánok a Karásznak!”
„Gólhelyzetek tömkelegét dolgoztunk ki, amiket nagyon rossz százalékban sikerült értékesíteni. Amíg ebben nem lesz javulás, addig csak küszködni fogunk, valamint erőben és agresszivitásban is többet kell beletennünk a meccsekbe. További sok sikert kívánunk a Rakamaznak!”
Balkányi SE - Apagy SE
„A vendégek a futball minden elemében felülmúltak minket, egyszerűen nem tudok ehhez többet hozzáfűzni. Gratulálok az Apagynak! Gyors gyógyulást kívánunk a megsérült apagyi ifistának!”
„Átmentettük a múlt heti mentalitásunkat erre a meccsre, ami egész jól sikerült! Nem igazán tudok negatívumot találni, mindenki tette a dolgát koncentráltan. Köszönjük Marics Tibor kapuban nyújtott hozzáállását! Gratulálok a fiúknak, az ifistáinknak szintén! További sok sikert a Balkánynak, Nagy Lacinak pedig mielőbbi gyógyulást kívánunk!”
Nyírvasvári '16 FC - Gyulaháza KSE
„Érthetetlenül sok hibával, kapkodva játszottunk az egész mérkőzésen. Vezetést szereztünk ugyan egy pontrúgást követően, de nem volt alapja. Azt gondolom, az ellenfél teljesen megérdemelten mentette döntetlenre az utolsó pillanatban a meccset. További sok sikert kívánunk nekik!”
„Nem túl jó előjelekkel érkeztünk a találkozóra, ugyanis mindössze 11 bevethető játékosom volt, ebből 2 kapus. Ma is sikerült egy ifjú titánnak debütálnia – bár arra ma vigyáztunk, hogy betöltse a 16. életévét. Gratulálok Csordás Attila cserekapusunknak, illetve Peti Attilának a mai mérkőzésen nyújtott teljesítményéhez! Aki itt volt, az mind igazi hős volt ma. A mérkőzés előtt maximálisan aláírtam volna az egy pontot, de a meccs folyamatát tekintve még egy pici hiányérzet is van bennem, ugyanis a csapatom nagyszerűen teljesített. Sok helyzetet dolgoztunk ki, és egy elkerülhető szöglet utáni szituációból kaptunk gólt, de nem vagyok telhetetlen, úgyhogy gratulálok a csapatnak! Reméljük, a ma meg nem jelent játékosok is veszik a lapot.”
Megyei II. osztály 1. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Kállósemjéni Herkules FC | 11 | 8 | 2 | 1 | 34 | 12 | +22 | 26 |
| 2. | ➖Tiszavasvári SE | 10 | 8 | 0 | 2 | 39 | 15 | +24 | 24 |
| 3. | ➖Nyírkarász 2023 SE | 10 | 6 | 2 | 2 | 22 | 14 | +8 | 20 |
| 4. | ➖Levelek SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 33 | 18 | +15 | 19 |
| 5. | ➖Nagyhalászi SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 25 | 19 | +6 | 19 |
| 6. | ➖Balkányi SE | 10 | 5 | 2 | 3 | 24 | 12 | +12 | 17 |
| 7. | ➖Nyírvasvári '16 FC | 10 | 5 | 2 | 3 | 21 | 15 | +6 | 17 |
| 8. | ➖Apagy SE | 11 | 4 | 1 | 6 | 26 | 35 | -9 | 12 |
| 9. | ➖Rakamazi Spartacus SE | 10 | 3 | 1 | 6 | 25 | 30 | -5 | 10 |
| 10. | ➖Gyulaháza KSE | 10 | 3 | 1 | 6 | 12 | 24 | -12 | 10 |
| 11. | ➖Biri SE | 10 | 3 | 1 | 6 | 23 | 38 | -15 | 10 |
| 12. | ➖Ajak VSC | 10 | 2 | 0 | 8 | 19 | 36 | -17 | 6 |
| 13. | ➖Bogát 2000 TC | 10 | 0 | 0 | 10 | 14 | 49 | -35 | 0 |