Elérkeztünk az őszi szezon utolsó felvonásához a Megyei II. osztály 2. számú csoportjában, a sorsolás pedig igazi slágermeccset tartogatott a fináléra! A tét nem kisebb, mint a képzeletbeli „Őszi Bajnok” cím elhódítása: a listavezető Vámosoroszi ahhoz a Fehérgyarmathoz látogat a 11. forduló csúcsrangadóján, amely idén még egyetlen pontot sem hullajtott el hazai pályán. Eközben a Tiszaszalka ugrásra készen várja a botlást, hogy egy kötelező győzelemmel akár ők telelhessenek a tabella legtetején. Nézzük, mit ígér a szezonzáró forduló!
Tiszaszalka SE - Sonkád SE
„Az őszi szezon utolsó mérkőzésén hazai környezetben lépünk pályára, ahol eddig hibátlanok vagyunk. Ahhoz, hogy ez így is maradjon, sokkal több jó teljesítményre lesz szükségünk, mint az elmúlt fordulóban! Bízom benne, hogy mindenki átérzi a meccs jelentőségét, és tudásával, jó teljesítményével hozzá is járul ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a pályát!”
„Az egyik bajnokesélyeshez utazunk. Nem úgy sikerült ez a félszezon, ahogy szerettük volna, és a sorsolás miatt úgy néz ki, hogy az utolsó meccsünk sem lesz a legkönnyebb. Túl leszünk ezen is, tavaszra pedig megpróbálunk megújulni, és egy új történet veszi kezdetét.”
Tisztaberek SE - Aranyosapáti LSE
„Kellőképpen megfogyatkoztunk az ősz végére. Bárki is legyen a pályán, azt gondolom, hazai közönség előtt az a minimum, hogy eredményesen zárjuk ezt a naptári évet!”
„Egyértelműen akkor van esélyünk, ha a múlt heti teljesítményünket át tudjuk menteni erre a mérkőzésre. Meg fogunk tenni mindent, hogy jó eredményt érjünk el a rengeteg sérült és más okból hiányzó játékos ellenére is!”
Jéke FC - Szatmárcseke KSE
„Ez az első és egyben utolsó alkalom, amikor ősszel hazai pályán szerepelhetünk. Szeretnénk a szurkolóinkat szép és eredményes játékkal kiszolgálni, és itthon tartani a három pontot!”
„Nem tudok már mit mondani, akármit is mondok, az úgysem úgy lesz! Nagyon jó lenne, ha teljes csapattal tudnánk elutazni, de még nem lehet tudni, ki méltóztatik eljönni. Bízom benne, hogy az Oroszi elleni mentalitást visszük ki a pályára, és akkor játszunk egy jó meccset!”
Ópályi KSE - Fényeslitkei SE
„A tavalyi kupameccs alkalmával nagyon jó viszony alakult ki a két csapat között. Vasárnap viszont 90 percre félre kell tennünk ezt, és hazai pályán méltóképpen szeretnénk elbúcsúzni a közönségünktől, akiknek ezúton is köszönjük az egész éves biztatást!”
„Máris itt a vége! Az ősz utolsó mérkőzése az Ópályi otthonában nem lesz egy sétagalopp. Azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a jelenlegi állomány bármire képes, és ezt az őszt elismerésre méltó helyen zárhatjuk. Győznünk kellene a biztos dobogós helyezéshez, de nem lehetünk elégedetlenek a döntetlennel sem. Hajrá, Litke!”
Fehérgyarmati SZSE - Vámosoroszi KSE
„Úgy gondolom, hogy a szurkolók nem is kívánhatnának jobb mérkőzést az őszi idény lezárására. Bár Riskó Tibi barátom nagyon szerényen nyilatkozik a csapatáról, azért tisztában vagyok vele, hogy milyen játékerőt képviselnek. Ennek megfelelően készülünk. Kiélezett küzdelemre számítunk, a többi pedig eldől a pályán!”
„Bárhogy is alakuljon a hétvége, az elvártakat messze túlszárnyalta a csapatom az ősszel. Bízom benne, hogy ebből erőt merítve a fiúk lendülete kitart még az utolsó nagy csata erejéig!”
Megyei II. osztály 2. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Tiszaszalka SE | 10 | 7 | 1 | 2 | 52 | 17 | +35 | 22 |
| 2. | ➖Vámosoroszi KSE | 10 | 7 | 0 | 3 | 29 | 18 | +11 | 21 |
| 3. | ➖Fehérgyarmati SZSE | 9 | 6 | 1 | 2 | 33 | 25 | +8 | 19 |
| 4. | ➖Fényeslitkei SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 29 | 22 | +7 | 19 |
| 5. | ➖Jéke FC | 9 | 5 | 1 | 3 | 34 | 18 | +16 | 16 |
| 6. | ➖Ópályi KSE | 10 | 4 | 2 | 4 | 29 | 25 | +4 | 14 |
| 7. | ➖Tisztaberek SE | 10 | 4 | 2 | 4 | 31 | 30 | +1 | 14 |
| 8. | ➖Aranyosapáti LSE | 10 | 3 | 2 | 5 | 24 | 41 | -17 | 11 |
| 9. | ➖Tuzsér SE | 9 | 1 | 4 | 4 | 17 | 27 | -10 | 7 |
| 10. | ➖Szatmárcseke KSE | 9 | 1 | 1 | 7 | 17 | 43 | -26 | 4 |
| 11. | ➖Sonkád SE | 10 | 1 | 1 | 8 | 11 | 40 | -29 | 4 |