A Megyei II. osztály 1. számú csoportjának 11. játéknapja következik, amely papíron több „kötelező” győzelmet is tartogat az élcsapatok számára, ám ebben a csoportban pontosan tudjuk: sosem lehet biztosra menni! Az élen hatalmas a tülekedés, a Herkules és a Tiszavasvári ádáz harcot vív az első helyért, de a Nagyhalász és a Nyírkarász is ott liheg a nyakukon. A mezőny hátsó felében pedig kiélezett helyosztók várnak ránk. Lássuk, mit mutatnak a statisztikák és hogyan várják az edzők a hétvégén!
Kállósemjéni Herkules FC - Bogát 2000 TC
„Nem téveszt meg minket a Bogát helyezése a tabellán, minden meccs nehéz! Készülünk, ahogy máskor, de hazai pályán az utolsó bajnoki meccsünket játsszuk az ősszel. Szépen és győzelemmel szeretnénk búcsúzni a fantasztikus szurkolótáborunk előtt! Vannak fontos hiányzóink a keretből, de most nélkülük kell megvívni a csatát. Ha pedig beleállunk a meccsbe, ahogy ezt tesszük már hónapok óta, akkor nem kell majd idegeskednem a padon! Úgyhogy hajrá, Kállósemjéni Herkules!”
„Nem éppen a legjobb előjelekkel utazunk a bajnokság első helyezettjéhez, hiszen sérülések, hiányzók és egyéb nehézségek miatt ezer sebből vérzünk. Tisztában vagyunk ellenfelünk képességeivel, ráadásul hazai pályán különösen erősek, így egyértelműen nekik áll a zászló. Ennek ellenére nem feltartott kézzel utazunk, mert a futballban előfordulnak csodák!”
Tiszavasvári SE - Nagyhalászi SE
„A Nagyhalász is a dobogóra hajt, ahogy mi is szeretnénk minél előrébb végezni a tabellán. Ezért mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy itthon maradjanak a pontok. Nem lesz egyszerű mérkőzés, de ha azt a formát mutatjuk, amit az utóbbi hetekben, és rá tudunk tenni még egy lapáttal, akkor meglehet a hőn áhított siker. Hajrá Vasvári!”
„Edzőmeccseken többször találkoztunk, és rendre alulmaradtunk. Most sem lesz könnyű dolgunk, sőt, nagyon nehéz mérkőzésre számítok, mert a Vasvári egy fiatal, lendületes és veszélyes csapat. Nagyon fegyelmezett játékra lesz szükség, és elöl is jobban kell koncentrálnunk, mert nem lesz annyi helyzetünk, mint az elmúlt két mérkőzésen. Célegyenesbe fordultunk, és csak akkor maradhatunk a dobogón, ha a valódi tudásunkat mutatjuk a hátralévő meccseken.”
Biri SE - Levelek SE
„Úgy néz ki, ez a szezon már így fog lemenni, hogy folyamatosan különböző gondokkal küzdünk! De ez van, ezt így kell megoldanunk közösen. Ha a küzdőszellem megmarad, akkor bármi lehet! Bár szerintem a Levelek most az osztály egyik legjobb csapata!”
„A hétvégére visszatekintve: egy játékostól elbúcsúztunk, akinek garantálom, hogy csak nyáron lesz új csapata! Ezen a héten távol vagyok a fiúktól, így nélkülem készülnek, de maximálisan megbízom bennük! A Biri csapata mondhatni mumus számunkra az elmúlt években. Ezt szeretnénk most megtörni, ami idegenben nem lesz egyszerű. Ismét elő kell vennünk a harcias oldalunkat, hogy sikerrel járjunk!”
Rakamazi Spartacus SE - Nyírkarász 2023 SE
„Nincs mögöttünk könnyű időszak, a forma és a szerencse sem igazán áll mellettünk. Hazai pályán nagy szükségünk lenne a pontokra, hogy stabilizálni tudjuk a helyzetünket, de egy jó csapat ellen lépünk pályára, amely ellen ezúttal is nehéz mérkőzésre számítunk. Fegyelmezett, harcos játékkal szeretnénk itthon tartani a pontokat!”
„Nagy szavakkal nem akarok dobálózni itt a megbízásom elején, de mindenféleképp eredményesnek kell lennünk a hétvégén, mert különben a jövő nem lesz fényes számunkra!”
Balkányi SE - Apagy SE
„Múlt héten a helyzetkihasználásunk nem működött valami fényesen, ezen javítani kell hétvégén ha megakarjuk szerezni a három pontot.”
„Talán a múlt heti mérkőzés lendületet adhat vasárnapra. Bár két embert elveszítettünk, de mivel „levelezős rendszerben” focizunk, jönnek helyettük mások. Tisztában vagyok vele, hogy ez a Balkány már nem az, mint ami tavaly volt, de mi sem vagyunk mindig ugyanazok. Jó pályán, jó mérkőzésre számítok!”
Nyírvasvári '16 FC - Gyulaháza KSE
„Hazai pályán szeretnénk megmutatni, hogy a múlt heti játék egyszeri kisiklás volt. Nehéz ellenfélre számítok, de mi szeretjük a „játszani akaró” csapatokat! Győzelemre törekszünk!”
„Az előjelek nem túl kedvezőek a hétvége előtt, de szeretnénk pontosan távozni Nyírvasváriból.”
(A 6 pontos, 12. helyen álló Ajak VSC csapata ebben a fordulóban szabadnapos.)
Megyei II. osztály 1. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Kállósemjéni Herkules FC | 11 | 8 | 2 | 1 | 34 | 12 | +22 | 26 |
| 2. | ➖Tiszavasvári SE | 10 | 8 | 0 | 2 | 39 | 15 | +24 | 24 |
| 3. | ➖Nyírkarász 2023 SE | 10 | 6 | 2 | 2 | 22 | 14 | +8 | 20 |
| 4. | ➖Levelek SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 33 | 18 | +15 | 19 |
| 5. | ➖Nagyhalászi SE | 10 | 6 | 1 | 3 | 25 | 19 | +6 | 19 |
| 6. | ➖Balkányi SE | 10 | 5 | 2 | 3 | 24 | 12 | +12 | 17 |
| 7. | ➖Nyírvasvári '16 FC | 10 | 5 | 2 | 3 | 21 | 15 | +6 | 17 |
| 8. | ➖Apagy SE | 11 | 4 | 1 | 6 | 26 | 35 | -9 | 12 |
| 9. | ➖Rakamazi Spartacus SE | 10 | 3 | 1 | 6 | 25 | 30 | -5 | 10 |
| 10. | ➖Gyulaháza KSE | 10 | 3 | 1 | 6 | 12 | 24 | -12 | 10 |
| 11. | ➖Biri SE | 10 | 3 | 1 | 6 | 23 | 38 | -15 | 10 |
| 12. | ➖Ajak VSC | 10 | 2 | 0 | 8 | 19 | 36 | -17 | 6 |
| 13. | ➖Bogát 2000 TC | 10 | 0 | 0 | 10 | 14 | 49 | -35 | 0 |