Megyei II. osztály 2. sz. csoport 4. forduló. Eredmények és nyilatkozatok

Archívum: 4. forduló
⚽ VÉGE

Sonkád SE - Aranyosapáti LSE

1-4
Félidő: 0-3
⚽ Fejes M.
Bartha F. ⚽
Kantár A. ⚽
Kazsuk Cs. ⚽
Tári P. ⚽
🎙️ Homoki Endre, a Sonkád edzője:

„Adtunk egy félidei előnyt a vendégeknek, akik éltek is a lehetőséggel. A második félidőre már hiába kaptuk össze magunkat, ez már igazán kevés volt. El kell gondolkozni, mert hiába beszéltem, az első félidőben nem volt, aki meghallja!”

🎙️ Böszörményi József, az Aranyosapáti edzője:

„Az első félidőben remek játékkal háromgólos előnyt sikerült kiépíteni. A félidő után a sonkádi csapat mindent feltett egy lapra, és ez nem nagyon ízlett nekünk, ebben a periódusban csak annyit tettünk bele a mérkőzésbe, ami az eredmény menedzseléséhez volt szükséges. Lehetett volna szorosabb is, viszont kapusunk remekül védett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy többször is betalálhattunk volna a második félidőben, de a helyzeteinket elpuskáztuk. További sok sikert kívánok a Sonkádnak!”

⚽ VÉGE

Tiszaszalka SE - Szatmárcseke KSE

8-1
Félidő: 3-1
⚽ Gyüre T.3
⚽ Bátyi L.2
⚽ Mándi L.
⚽ Balázs G.
⚽ Lakatos A.
Horváth Zs. ⚽
🎙️ Illés Gyula, a Tiszaszalka edzője:

„Gratulálok a csapatnak az újabb hazai, nagyarányú győzelemhez, örülnék, ha ezt a gólérzékeny játékot idegenben is át tudnánk menteni! A győzelmünk azt gondolom nem forgott veszélyben, bár 2–0-nál érthetetlen módon megint megzavarodtunk, amit egyelőre nem tudok hova tenni... További sok sikert kívánunk a csekei csapatnak!”

🎙️ Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője:

„Sajnos elfáradtunk az utolsó 15 percre, ennyi nem volt a két csapat között! Ma ennyire voltunk képesek! Gratulálok a Tiszaszalkának!”

⚽ VÉGE

Tisztaberek SE - Fehérgyarmati SZSE

3-4
Félidő: 1-2
⚽ ifj. Lukács N.
⚽ Kósa M.
⚽ Algács P.
Rőti P. ⚽
Stef A. ⚽
Milák A. ⚽
Kinczel E. ⚽
🎙️ Bodó Richárd, a Tiszataberek edzője:

„4–1 után "vót béli a csapatnak", mert visszajöttünk a meccsbe, de az utolsó utáni pillanatban kimaradt az egyenlítő találat. Kérjük a szövetséget, hogy legközelebb ne küldjön ennyi ellenőrt, mert elfelejti a szabálykönyvet a játékvezető!”

🎙️ Varga Gyula, a Fehérgyarmat edzője:

„Örülünk a 3 pontnak, de lesz miről beszélni edzésen a játékosokkal! További sok sikert a Tisztabereknek!”

⚽ VÉGE

Tuzsér SE - Vámosoroszi KSE

4-1
⚽ Jónás Zs.
⚽ Setét E.
⚽ Balogh G.2
Ország L. ⚽
🎙️ Gergely István, a Tuzsér edzője:

„Nagyon nehéz meccsen a csapat végre igazi csapatként működött. Nehezen, de végre megszereztük az első győzelmünket. Gratulálok az egész csapatnak!”

🎙️ Riskó Tibor, a Vámosoroszi edzője:

„Az első félidőben lezárhattuk volna a mérkőzést a helyzetek alapján, a második játékrészben ismét magunkra öltöttük a bivalybőrből kivert szegecses bikinit, és a vendégek kontrajátéka érvényesült. Sajnos a mai napon egyesek mások nagyszerű teljesítményét ásták alá. A jövő héten igyekszünk javítani!”

⚽ VÉGE

Ópályi KSE - Jéke FC

2-4
Félidő: 0-2
⚽ Rácz P.
⚽ Horváth Á.
Farkas S. ⚽
Virág D. ⚽
Horáth T. ⚽
ifj. Iván A. ⚽
🎙️ Bartha Miklós, az Ópályi edzője:

„Sajnos mindig annyi előnyt adunk az ellenfeleknek, hogy szaladni kell utánuk. Amíg nem tudjuk magunkat fejben rendbe tenni, hogy a meccs a játékvezető sípszavától a végső sípszóig tart, addig nem is fogunk jobb eredményeket elérni. Gratulálunk a Jékének, mert megérdemelték a győzelmet, akaratban és játékban is fölénk nőttek. Isten éltesse Bársony Róbert csapattagunkat születésnapja alkalmából, remélem, a jövő hétre mindenki összekapja magát!”

🎙️ Volkán Roland, a Jéke edzője:

„Gratulálok a csapatnak, amit megbeszéltünk, az 70 percig tökéletesen működött, vezettünk is 4–0-ra, ezután érthetetlen módon magunkra húztuk a hazaiakat, és a vége tartogatott izgalmakat! Külön gratulálok az ificsapatnak az újabb győzelemhez, és sok sikert kívánunk az Ópályinak!”

Megyei II. osztály 2. számú csoport

H.CsapatMGyDVLGKGGKP
1.➖Tiszaszalka SE107125217+3522
2.➖Vámosoroszi KSE107032918+1121
3.➖Fehérgyarmati SZSE96123325+819
4.➖Fényeslitkei SE106132922+719
5.➖Jéke FC95133418+1616
6.➖Ópályi KSE104242925+414
7.➖Tisztaberek SE104243130+114
8.➖Aranyosapáti LSE103252441-1711
9.➖Tuzsér SE91441727-107
10.➖Szatmárcseke KSE91171743-264
11.➖Sonkád SE101181140-294