Vámosoroszi KSE - Tiszaszalka SE
„A vendégek igazolták jó hírüket: ilyen szinten rendkívül gyors, kulturált, felépített focit játszanak, viszont ma nagyon igazságtalan lett volna a sorstól, ha nem mi hagyjuk el győztesen a játékteret! A csapatomnak gratulálok, öröm volt nézni a mai produkciót és a góljainkat. A vendégcsapat sérült játékosának mielőbbi gyógyulást kíván a Vámosoroszi KSE! Akik szerint pedig mindent lehet, csak akarni kell, próbálják meg kimondani a P betűt nyitott szájjal!”
„0–2-nél érthetetlen módon magunkra húztuk a hazaiakat. Addig sem játszottunk jól, azután pedig értékelhetetlen volt a játékunk! Nagyon sok rossz és akaratgyenge teljesítmény volt, amit nem bírtunk el. Ennek tükrében nem is születhetett más eredmény, mint hazai siker. Gratulálok az Oroszinak! Mielőbbi gyógyulást kívánunk játékosunknak, Vass Tamásnak: veled vagyunk, kitartás!”
Szatmárcseke KSE - Ópályi KSE
„Nem szoktam a játékvezetéssel foglalkozni, így most sem teszem! De maradjunk annyiban, hogy tudnék mit mondani. Egy rossz szavam se lehet a fiúkra! Sajnos ez ma így sült el, és rajtunk kívül álló okok miatt. Gratulálok Ópályinak, további sok sikert nekik!”
„A mai meccsen ismét szétforgácsoltuk a szatmárcsekei kapufát, de a végén még a pite is meleg volt. Ez már a meccs után nem számít, egy a lényeg: egy jól küzdő Szatmárcsekét sikerült legyőzni kiváló játékvezetés mellett! Gratulálok a fiúknak, további sok sikert a Szatmárcsekének! Jelentem: a lekvár átvéve, Hadadi tisztességesen felidegesítve – amiért jöttünk, teljesítettük!”
Tisztaberek SE - Jéke FC
„Adtunk egy félidő előnyt az ellenfélnek, későn ébredtünk. Gratulálunk az ellenfélnek a győzelemhez!”
„Értékes három pontot sikerült szereznünk egy kulturált futballt játszó Berek ellen! Játékban még sokat kell javulnunk, de ma már láttam biztató jeleket a jövőre nézve. A mai játékvezetés – ahogy a múlt heti is sajnos – nem volt a helyzet magaslatán; bízom benne, hogy ahogy folytatódik a bajnokság, lassan ők is belerázódnak!”
Aranyosapáti LSE - Tuzsér SE
„Az első félidőben idegesen játszottunk, de a helyzeteink megvoltak, a vendégek kapusa kétszer is nagyot védett. Egy öngólnak köszönhetően előnybe került a Tuzsér, viszont ezt sikerült gyorsan ledolgozni. A második félidőben megszereztük a vezetést, majd ahelyett, hogy lezártuk volna a meccset, három 100%-os ziccert hagytunk ki, és a segítségünkkel a semmiből egyenlített a vendégcsapat. Erre jól reagáltunk, és sikerült két gólt szerezve lezárnunk a mérkőzést. Gratulálok a csapatomnak, és további sok sikert a Tuzsérnak!”
„Megszereztük a vezetést, de az első félidő végén sajnos egyenlített az ellenfél. A második félidő elején már át is vette az előnyt, bár még sikerült egyenlíteni, de aztán pontrúgások után nyertek a hazaiak. Tanulnunk kell ezekből a hibákból!”
Fényeslitkei SE - Sonkád SE
„Azt sem tudom, hogy pontosan mióta, de talán 20 évnél is több, hogy születésnapomkor pontot tudjunk szerezni. Az első félidőben nyújtott teljesítményünk valóban teljesen ezt igazolta. Majd a félidei fejmosás után, a cserének köszönhetően is, 45 perc elég volt arra, hogy magabiztosan itthon tartsuk a három pontot. Az ificsapatunk nagyarányú győzelméhez és a csapatom második félidei játékához csak gratulálni tudok. További sok sikert a Sonkádnak!”
„Hatvan percig vezettünk és jól is játszottunk, és még több helyzetünk is volt. Több sérülés is volt a második félidőben, így nagyban bele kellett cserélnem. Ezáltal a játékunk megváltozott. Bár mezőnyjátékossal a kapuban is küzdöttünk, de a meccs végére elfáradtunk, és ez megpecsételte a sorsunkat.”
Vármegyei II. osztály 2. számú csoport
| H. | Csapat | M | Gy | D | V | LG | KG | GK | P |
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | ➖Tiszaszalka SE | 4 | 3 | 0 | 1 | 23 | 6 | +17 | 9 |
| 2. | ▲Fényeslitkei SE | 4 | 3 | 0 | 1 | 13 | 5 | +8 | 9 |
| 3. | ▲Vámosoroszi KSE | 5 | 3 | 0 | 2 | 10 | 10 | 0 | 9 |
| 4. | ▼Aranyosapáti LSE | 5 | 2 | 1 | 2 | 13 | 20 | -7 | 7 |
| 5. | ▼Jéke FC | 2 | 2 | 0 | 0 | 6 | 3 | +3 | 6 |
| 6. | ▲Fehérgyarmati SZSE | 3 | 2 | 0 | 1 | 7 | 8 | -1 | 6 |
| 7. | ▼Tisztaberek SE | 4 | 1 | 1 | 2 | 14 | 13 | +1 | 4 |
| 8. | ▼Tuzsér SE | 4 | 1 | 1 | 2 | 8 | 10 | -2 | 4 |
| 9. | ▼Ópályi KSE | 5 | 1 | 1 | 3 | 11 | 15 | -4 | 4 |
| 10. | ▼Szatmárcseke KSE | 4 | 1 | 1 | 2 | 12 | 17 | -5 | 4 |
| 11. | ➖Sonkád SE | 4 | 0 | 1 | 3 | 4 | 14 | -10 | 1 |