Javításra éhes csapatok, és a szokásos „lekvár”: Jön a 3. forduló a Megyei II. 2. számú csoportjában

A második játéknap alaposan megkavarta az állóvizet a Megyei II. osztály 2. számú csoportjában. Számos esélyesnek kikiáltott csapat szaladt bele kellemetlen, vagy éppen nagyarányú pofonokba, így a 3. forduló egyértelműen a javításról, a presztízs visszaszerzéséről és a becsület megvédéséről szól majd. Akadnak persze olyanok is, akik lendületből próbálnak újabb akadályt venni. Lássuk a párosításokat, a várakozásokat és a mesterséges intelligencia esélylatolgatását!

Vámosoroszi KSE - Tiszaszalka SE

📍 Vámosoroszi
🕒 szombat 15:00
A Tiszaszalka önbizalommal telve érkezhet a mérkőzésre, hiszen győzelemmel a hátuk mögött várják a hétvégét. A hazaiak mestere, Riskó Tibor is bizakodó, hiszen a múlt heti jó teljesítményükre lehet építeni.
🎙️ Riskó Tibor, a Vámosoroszi edzője

„Információink szerint egy rendkívül szervezett és sokat futó csapat érkezik hozzánk, így csak akkor lehet sanszunk a pontszerzésre, ha a múlt heti teljesítményünket átmentjük erre a mérkőzésre is!”

🎙️ Illés Gyula, a Tiszaszalka csapatvezetője

„Az elmúlt heti győzelmünket a helyén kell kezelni, tudjuk, hogy egy egészen más mérkőzés lesz a szombati! A Vámosoroszi évek óta meghatározó együttese ennek a csoportnak, ez igaz erre a szezonra is, még akkor is, ha változásokon mentek keresztül. Ettől függetlenül a célunk az, hogy megszerezzük a három bajnoki pontot. Köszönjük ellenfelünknek, hogy partner volt abban, hogy 15:00-kor kezdődjön a mérkőzés!”

🤖 AI esélylatolgatás: Hazai: 30% | Döntetlen: 35% | Vendég: 35%

Szatmárcseke KSE - Ópályi KSE

📍 Szatmárcseke
🕒 szombat 16:00
A szatmárcsekeiek az előző fordulóban látott hibákból tanulva ezúttal koncentráltabb kezdést várnak maguktól. Ahogy Hadadi Ferenc kiemelte, nem fér bele, hogy ismét egy félidőnyi előnyt adjanak az ellenfélnek, különösen egy olyan jó erőkből álló gárda ellen, mint az Ópályi. egy masszív, kiélezett összecsapásra van kilátás a csekei katlanban.
🎙️ Hadadi Ferenc, a Szatmárcseke edzője

„A hétvégi flúgos futamból ki jöhetünk volna jobban is, de nem szabad telhetetlenek lennünk! Remélem, hogy hétvégén nem adunk egy félidőnyi előnyt az Ópályi csapatának! Nem lesz egyszerű mérkőzés, mert jó csapatnak gondolom őket, de itthon mindent meg kell tenni a győzelemért! (Üzenem Brekinek: ne izguljon már, megvan a lekvár!)”

🎙️ Bartha Miklós, az Ópályi edzője

„Először is nagyon örülök, hogy Hadadi úr visszatért, mert így valószínűleg lesz újra lekvárom! Egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre, és remélem, a srácok is így gondolják, mert az elmúlt hetek játéka Szatmárcsekén is igen kevés lesz. Én azért továbbra is bízom a fiúkban, hogy a beragadt rajt után össze tudjuk szedni magunkat, visszatérünk a tavaszi formánkhoz, és pontokkal térünk haza!”

🤖 AI esélylatolgatás: Hazai: 30% | Döntetlen: 30% | Vendég: 40%

Tisztaberek SE - Jéke FC

📍 Tisztaberek
🕒 vasárnap 13:00
Csalódott csapatok csatája! Mindkét gárda kellemetlen szájízzel érkezik a mérkőzésbe, így most a becsületük a tét. A Tisztaberek hazai pályán feledtetné a múlt heti teljesítményt, míg Volkán Roland együttese kifejezetten paprikás hangulatban van az elmúlt heti eredménytől. Garantált a szikrázó összecsapás!
🎙️ Bodó Richárd, a Tiszataberek edzője

„Szeretnénk teljesen feledtetni a múlt heti fiaskót, és ennek tudatában, maximális odaadással lépünk pályára. Tanultunk a hibáinkból, így mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezúttal a mi javunkra dőljön el a mérkőzés!”

🎙️ Volkán Roland, a Jéke edzője

„Először is szeretnénk megköszönni a Tisztaberki csapatnak, hogy hozzájárultak a helyszín- és időpont-változáshoz! A hazai csapat kifejezetten jól kezdte a bajnokságot, otthon mindenkire veszélyesek, de mi szeretnénk feledtetni a múlt heti csúfságot. A 40+-os játékosok bohócot csináltak belőlünk! Remélem, mindenki leszáll a földre és elkezd futballozni, mert nem elég a mezt kivinni a pályára. A három pontért utazunk Berekre!”

🤖 AI esélylatolgatás: Hazai: 35% | Döntetlen: 30% | Vendég: 35%

Aranyosapáti LSE - Tuzsér SE

📍 Aranyosapáti
🕒 vasárnap 16:00
Gödörben lévő csapatok találkozója. A hazaiak a múlt hétvégi nagyarányú vereséget próbálják megemészteni, amit ráadásul növekvő sérüléshullám is tetéz. A túloldalon a tuzsériak sem repdesnek a boldogságtól: az első két fordulóban nyeretlen maradt a gárda. Aki itt pontot veszít, az nagyon beragad a rajtnál.
🎙️ Böszörményi József, az Aranyosapáti edzője

„Nem volt egyszerű ez a hét: egyrészt meg kellett emészteni a múlt hétvégi nagyarányú vereséget, másrészt a sérültjeink listája is tovább bővült ebben az időszakban. Átbeszéltük a dolgokat, és megpróbálunk hazai környezetben javítani. Ha meglesz a megfelelő akarat és hozzáállás, ez sikerülhet is. A tuzséri csapatot lebecsülni semmiképpen nem szabad, bele kell állni a mérkőzésbe, és egy kemény összecsapáson a magunk javára kell billenteni azt a bizonyos mérleget!”

🎙️ Gergely István, a Tuzsér edzője

„Az első két fordulóban egyik csapat sem tudott győzni, ezért nehéz mérkőzésre számítok. Mindenképpen szeretnénk gyarapítani a pontjaink számát!”

🤖 AI esélylatolgatás: Hazai: 40% | Döntetlen: 35% | Vendég: 25%

Fényeslitkei SE - Sonkád SE

📍 Fényeslitke
🕒 vasárnap 16:00
A felkészülés a kulcs ezen a meccsen! Míg a fényeslitkeiek alaposan kielemezték a Sonkád múlt heti meccsét, és felkészültek a gyors szélsőkre, addig a vendégek őszintén bevallották: teljesen ismeretlen terepre utaznak. Litkén a hazai pálya és a tudatos felkészülés dönthet.
🎙️ Nagy Zoltán, a Fényeslitke edzője

„Megnéztem az első fordulóbeli Sonkád–Tuzsér összecsapást: rendkívül hajtós, lelkes csapat benyomását keltette a Sonkád, két gyors, veszélyes szélsővel. Minden játékosunknak a legjobb teljesítményére van szükség, mivel a hétvégi cél a pontok hazai pályán tartása. Hajrá, Litke!”

🎙️ Homoki Endre, a Sonkád edzője

„Egy teljesen ismeretlen csapathoz utazunk. Szerintem még egyikünk sem járt Fényeslitkén, úgyhogy itt az ideje megismerni a települést! Remélem, hogy egy sportszerű mérkőzésen meglátjuk, a két különböző csoportból érkező csapatok milyen erőt képviselnek. Mi játsszuk, amit szoktunk és tudunk, aztán meglátjuk, ez mire lesz elég és mit eredményez.”

🤖 AI esélylatolgatás: Hazai: 45% | Döntetlen: 30% | Vendég: 25%

Vármegyei II. osztály 2. számú csoport

H.CsapatMGyDVLGKGGKP
1.Tiszaszalka SE4301236+179
2.Fényeslitkei SE4301135+89
3.Vámosoroszi KSE5302101009
4.Aranyosapáti LSE52121320-77
5.Jéke FC220063+36
6.Fehérgyarmati SZSE320178-16
7.Tisztaberek SE41121413+14
8.Tuzsér SE4112810-24
9.Ópályi KSE51131115-44
10.Szatmárcseke KSE41121217-54
11.Sonkád SE4013414-101