Öt mérkőzés következik a 4. fordulóban a Vármegyei II. osztály 1. számú csoportjában. Szakoly-Herkules és Rakamaz – Bogát is a párosítások között. Szombaton kettő, vasárnap pedig három meccset rendeznek, hétvégén Levelek szabadnapos. A Nyírvasvári – Érpatak mérkőzősét Nyírbátorban rendezik.
Edzői várakozások:
Vármegyei II. osztály 1. sz. csoport 4. forduló
Tiszalök VSE – Balkányi SE
Tiszalök, szombat 16:00
Bognár Attila, Tiszalök edzője: Ha a múltheti első félidőt tovább ki tudjuk tolni koncentrációban és fegyelemben, akkor a győzelemre is van esélyünk.
Ruha Zoltán, Balkányi SE játékosa: Az előző két meccsen sokat tettünk a jó eredményért, de a szerencse nem mellettünk állt. Bízunk benne, hogy most visszaadja az élet. Győzni akarunk a Tiszalök ellen, mindent megteszünk, hogy megszerezzük első győzelmünket és egyben pontjainkat.
Szakoly SE – Kállósemjéni Herkules FC
Szakoly, szombat 16:00
Kovács Ádám, Szakoly játékos-edzője: Ismét fontos mérkőzés vár ránk a hétvégén. A játékosok becsülettel teszik a dolgukat, ám még mindig azt érzem, hogy nagyobb önbizalommal többre képesek. A Herkules két győzelemmel kezdte a bajnokságot, komolyan vesszük a hétvégi találkozót, edzésen már néha vissza is kell fogjam a fiúkat. Koncentrált, kreatív játékra van szükség a meccsen, melyen számunkra csak a győzelem elfogadható!
Herczku József, Herkules edzője: Az egyik bajnokesélyes csapathoz látogatunk! Nagyon nehéz meccsre számítok. Eddig nem sok babér termett nekünk Szakolyban, de azt szokták mondani: minden rossz sorozat megszakad egyszer! Kíváncsian várom, egy hét szünet után, hogy tudunk felpörögni a mérkőzésre. Bízom a fiúkban, hogy felveszik a harcot!
Rakamazi Spartacus SE – Bogát 2000 TC
Rakamaz, vasárnap 16:00
Venczel Imre, Rakamaz edzője: Egy meghatározó csapat látogat hozzánk. Képesek vagyunk egy jó mérkőzést játszani velük, amin pontokat is szerezhetünk, viszont az eddig mutatott teljesítmény nagyon kevés lesz. Sokkal jobb hozzáállásra van szükség a játékosoktól. Remélem ők is érzik a problémákat és változtatni tudunk rajta!
Marincsák Viktor, a Bogát 2000 edzője: Ismét egy jó mérkőzés van kilátásban. Az elmúlt hét vezéráldozatokat követelt, ennek ellenére nem feltartott kézzel érkezünk Rakamazra. Bízom a játékosaimban, akik most lehetőséghez jutnak, élni fognak vele!
Biri SE – Apagy SE
Biri, vasárnap 16:00
Dankó Zsolt, Biri edzője: Apaggyal mindig jó meccset játszunk, most azt sem bánnám, ha nem, csak valahogy tartsuk itthon a három pontot!
Németh Attila, Apagy edzője: Biri otthonába látogatunk, ahol nem emlékszem sima mérkőzésre részünkről. Az biztos, hogy mindig gólgazdag meccsek vannak. Felőlem lehet most is, csak nekünk legyen egyel több. Jó meccsre számítok, remélem kijön, ami eddig a csapatban maradt.
Nyírvasvári ’16 FC – Érpatak SE
!Nyírbátor!, vasárnap 16:00
Paulik János, a Nyírvasvári edzője: Először is köszönjük az Érpatak vezetőinek segítségét, hogy belementek a helyszín módosításba. Vannak sebeink, amiket nyalogatunk, ráadásul újonccsapattal játszunk, akik ellen minden meccs nehéz. Viszont a panaszkodásnak nem itt van a helye! Győzni szeretnénk!
Seres Konrád, az Érpatak játékos-edzője: A múlt hétvégét sikerült teljes mértékben pozitívan lezárni, készülünk a soron következő mérkőzésre Nyírvasvári ellen! Nehéz mérkőzésre számítok, de egy kis odafigyeléssel akár idegenbe is képesek leszünk pontot szerezni!

(fotó: szon.hu)