Szoros az élmezőny, alsóházi döntetlen, jött a dráma Csengerben

Nem volt gólözön a 10. fordulóban. Mindössze 21 gól született. Négy vendég győzelemmel egy döntetlennel és két hazai diadallal zárult a forduló. 19 sárga lap mellett csupán egy piros lapot jegyezhetünk.

Az Újfehértó a Nagyecsedet fogadva tartotta életben bajnoki esélyeit. Kiss Tamás csapata magabiztosan győzött, ezzel tapad az éllovasokra. Angyal Norbert már a hetedik gólját szerezte, ezzel feljött a negyedik helyre az ide vonatkozó listán.

Az Ibrány Csengerben tartotta magát a formához, ami az első helyet jelenti számukra. Bár sima nem volt, mert a 90.perc után sikerült győzedelmeskedni. Farkas Márton duplázott, ezzel a sárga-kékek tartásról tettek tanúbizonyságot. Annyi szent, hogy mi nem szívesen lettünk volna a csengeri öltözőben szombaton 4 körül…

Megszerezte második győzelmét Nyírbátor. A Vásárosnamény vendégeként méltóan köszöntötték Cefát, vagyis Erdei Zoltánt, aki a születésnapját ünnepelte. Az ifjú Karácsony József ismét betalált, apró szépséghiba, hogy piros lapot kapott az új üdvöske, így csak remélik Bátorban, hogy másra is jó lesz a cipője. A Namény továbbra sem találja, merre van az arra, pedig a keret talán többre hivatott. Négy meccse nem tudtak nyerni, bíznak a jobb folytatásban.

Nyírmeggyes Tarpát fogadta. Az eredmény a papírforma: Tarpa győzött, ezzel tartja a lépést az Ibránnyal. Meggyesen a jó kezdés után némi megtorpanás látszik, ami nem jó előjel a továbbiakra. A Tarpa ezzel már 28 gólt szerzett a bajnokságban. A felkészülési szezonban még a megfelelő csatár kérdésén aggódott a szakmai stáb, viszont a 10. fordulóra már négy játékos is legalább négy gólt szerzett.

A bajnokság két sereghajtója nem bírt egymással, avagy Nyírvasvári-Kemecse 2-2. A 19 éves Tímár Mátyás Zsolt góllal és gólpasszal mutatkozott be a felnőttek között. Paulik János és Tudja Dávid csapatai nem úgy állnak, ahogy azt tervezték, de igyekeznek jobban folytatni a szezont. Sokszor elhangzott mondat, hogy: „ebben az osztályban nincs könnyű meccs” – viszont a sorsolás további alakulását tekintve sem Vasvári sem pedig Kemecse sincs könnyű helyzetben.

Kótaj hengerelt hazai pályán Gergelyiugornya ellen. 3-0-ás győzelmük azt jelenti, hogy közvetlenül a dobogó mögött állnak kissé leszakítva ezzel az Ugornyát és a többieket. Kótajban is új beszállót üdvözölhetünk a vármegyei gólvágók között, 20 évesen megszerezte első felnőtt bajnoki gólját Kató Tamás. Gergelyiugornyának az előző idegenbeli meccsén sikerült végre pontot szereznie Nagykálló ellen, úgy tűnt talán megszűnhet a vendégségi átok, de 2-0-ás állásnál Barta Feri büntetőt hibázott így teljesen szertefoszlott a pontszerzés reménye Kótajban. Ha a sorminta folytatódik, akkor talán még Kenyér sem fog idegosztályra kerülni.

Mándokon talajvíz-effektus van, úgy jön fel Kocsis János együttese. Ezúttal Nagykállóban diadalmaskodtak, Gyüre Tamás vezérletével kiegyenesedni látszik a brigád. Nagykálló tartja magát a középmezőnyben, bár számukra is lehet még szebb az a bajnoki helyezés. Mindenesetre adós a gólokkal a „kállai csatárkettős”, mert mindössze csak 7 találatot szereztek 10 forduló alatt.