A 2025-ös év nyara alapvető változást hozott a klub életében. A korábban Nagykállóban székelő, ott erős bázist kiépítő egyesületnek el kellett hagynia otthonát, ami nem csupán logisztikai, hanem identitásbeli kérdéseket is felvetett. A 8. pozícióban zárta az őszi szezont a vármegyei másodosztály 1. számú csoportjában a Herkules.
A Kállósemjéni Herkules FC egyik legnagyobb erőssége a lojális és hangos szurkolótábora volt, amely a nagykállói meccseken rendre kiváló hangulatot teremtett. A költözés egyik legnagyobb kockázata ezen bázis elvesztése volt. A szakmai stáb és a vezetés számára kulcsfontosságú feladat volt, hogy a „vándorló” klubot a szurkolók is kövessék a néhány kilométerre fekvő új helyszínre, miközben a helyi, kállósemjéni lakosságot is meg kell nyerniük az új csapatnak. Az őszi szezon nézőszámai és a hangulat a beszámolók alapján arra utalnak, hogy a mag megmaradt. Herczku József számolt be az őszi szezonról:
-Mivel a nyáron klubunk egyesült az addigi kállósemjéni csapattal, az első félévre a középmezőnyt céloztunk meg, így az 5-6. helyet tartottuk reálisnak. Az új helyszínt és új pályát szokni kell még egyelőre, viszont tavasszal szeretnénk előrébb lépni, akkor már egy ismerős környezetté alakítva Kállósemjént.
A felkészülésünk úgy gondolom jól sikerült kisebb-nagyobb sikerrel. Játszottunk megye 1-es csapattal és megye 2-3-ban szereplő csapatokkal is, felemás sikerekkel. Volt olyan edzőmeccs, amit talán el is kell felejteni, de volt jó pár mérkőzés, ahol szép és látványos focit játszottunk. Sajnos sok játékos a nyári felkészülést nem úgy tudta elvégezni, ahogy szerettem volna. Ez azt hiszem látszott is a teljesítményeken.
A bajnokság, amely hagyományosan erős mezőnyt vonultatott fel, a Kállósemjéni Herkules FC számára a szezon egyfajta hullámvasútként írható le: biztató kezdés után fokozatos visszaesés mutatkozott az eredményekben.
-Az őszi szezon sajnos nem úgy alakult ahogy akartuk. Az első négy fordulóba 9 pontot szereztünk, aztán azt hittük, hogy a bab is hús, csak éppen ekkor jöttek a nehezebb meccsek, ahol sokszor jól játszottunk, de nem tudtunk nyerni. Talán a Nyírvasvári ellen, az első félidőben játszottunk ősszel a legjobban, ahol vezettünk is 3-1-re idegenben, de a végére kikaptunk sajnos 4-3-ra. Teszem hozzá, saját magunkat vertük meg, de innentől kezdve még a szerencse sem volt mellettünk. Nem lehet itt mellébeszélni, ebben a nehéz csoportban kő keményen edzeni kell, és minden meccsen oda tenni magát mindenkinek, mert nincs könnyű mérkőzés.
Rengeteg gólt kaptunk (33), amin változtatni kell, mert ha így folytatjuk nagy változásra nem számíthatunk az eredmények terén. Persze az edzéslátogatottság is nagyon fontos. Sajnos nem mindenki úgy állt bele, ahogy elvárnám, aminek ez lett az eredménye, hogy a 8. helyen vagyunk. Pozitívum, hogy tudunk harcolni és minden meccsen meg tudjuk nehezíteni az ellenfelek dolgát.
Szeretném kiemelni Pekk Jani kapusunk szenzációs teljesítményét, aki az első fordulóban ugyan hibázott, de onnantól kezdve végig fantasztikus formában védett. Sok meccsen életben tartotta az együttest, igazi sportember és egy fantasztikus játékos. A másik kiemelendő játékos Docsa István, aki külföldön dolgozik és mikor hétvégén hazajön, több ezer kilométer után, a csapat rendelkezésre áll. Köszönet továbbá annak a 8-10 játékosnak, akik minden edzésen ott voltak az ősszel!
A felnőtt csapat küzdelmeivel éles kontrasztban áll az U19-es gárda teljesítménye, amely a szezon legnagyobb pozitívuma.
-Mindenképpen ki szeretném nagy betűkkel emelni, hogy az ifi csapatunk szenzációs munkát végez, és veretlenül vezetik a tabellát 48 rúgott és 6 kapott góllal. Nagy köszönet ezért Lipcsei János barátomnak, aki sokat foglalkozik velük. Teszem hozzá, sok tehetséges srác van nálunk, akikből remélem tudunk majd a felnőtt csapatba beépíteni, mert a cél az, hogy saját nevelésű játékosokkal egészítsük ki a keretet.
Az ősz legjobbjai
-Nagy köszönet a fantasztikus szurkolótáborunknak, akik legyen az bármilyen időjárás, hazai vagy idegenbeli meccs, mindig mellettünk vannak! Ez nagyon sok erőt ad nekünk. Itt is szeretném nekik megköszönni a sok támogatást és az egész éves szurkolást! Ők voltak nálam az ősz legjobbjai!
Keményebb felkészülés vár a csapatra
-Ahogy már említettem több dolgon változtatni kell, de a lefontosabb, hogy keményebb felkészülés lesz, ezt megígérem mindenkinek! Úgy látszik, hogy a nyári nem volt olyan ütős, mert csak a nyolcadik pozíciót foglaljuk el, és ez nekem és az öcsémnek is óriási csalódás. Lesz min dolgoznunk a télen! A felkészülési programunk szerint januárban elkezdjük a munkát. Heti 2-3 edzéssel tervezünk, ezen kívül beneveztük a nyírbátori műfüves kupára, ahol Nyírvasvári, Levelek és Napkor lesz az ellenfél az első körben, előtte pedig még Sonkád ellen is játszunk egy felkészülési meccset.
Célunk az lenne, hogy tavasszal az őszi szezontól stabilabban szerepeljünk és kijavítsuk a csúnyán sikerült őszi produkciónkat. Úgy gondolom, erre minden esélyünk megvan, és ígérem minden szurkolónak, hogy nagyon keményen bele fogunk állni a munkába!
A dobogó jelenleg távolinak tűnik a pontkülönbség miatt, de a kiesés veszélye sem fenyegeti Herczkuékat. Egy stabil középcsapat szerepének megszilárdítása az első „kállósemjéni évben” elfogadható eredmény lenne az átmeneti időszak nehézségeit figyelembe véve.