Mint ismert, Nagy Dávid ismét az Ibrány színeiben szerepel. A 35 éves támadó tartalmas pályafutást tudhat maga mögött, de még bőven örvendeztetheti a szurkolókat góljaival. A kezdetekről, nehézségekről, sikerekről, örömökről tanulságokról nyíltan beszél, a rutinos játékos, aki a felsoroltakból sokat megélt. Az interjú készítője Békési Bálint.
Dávid, hogyan ismerkedtél meg a labdarúgással, hogy nőttél fel, illetve hol kezdtél focizni?
–Nyírtelek mellett laktunk egy tanyán, a szüleim onnan hordtak edzésre heti több alkalommal. Mint sok más gyerek én is nagyon szerettem focizni. 8 évesen kezdtem el a sportot a Nyírsulinál. Ott nevelkedtem 18 éves koromig, aztán a felnőtt NB3-as csapatban kezdtem játszani. Az utánpótlás éveim alatt volt szerencsém az U16-os válogatottban is pályára lépni négy alkalommal.
Ahogy említetted, 18 évesen már felnőtt futballban játszottál, illetve a Szpari első csapatában is bemutatkoztál az NB1-ben. Miért nem jutottál szóhoz többször az első keretben?
–A bemutatkozásom után nem sokkal megsérültem és több hónapig nem voltam bevethető állapotban. Nem fogom erre, viszont közrejátszott , hogy „csak” egy mérkőzésem van NB1-ben. Utána nem számítottak rám többször, akkoriban nem volt annyira jellemző, hogy a fiatalokat bedobálják a felnőtt csapatokba.
Ekkor voltak melletted olyanok, akik szakmailag megfelelően támogatták a pályafutásod?
–Az őszintét megmondva nem feltétlenül, inkább nem. A Szparis éveim után Hajdúböszörménybe kerültem, ahova Németh Károly invitált, őt tudnám kiemelni ilyen szempontból.
Hajdúböszörményben NB2-ben játszhattál két évet, a második szezonban viszont kiestetek. Szerinted Te milyen szinten voltál az NB2-höz képest?
–Azt gondolom, hogy egy fiatal feltörekvő voltam, aki bontogatta a szárnyait. Szerintem helytáltam, de sokszor más pozícióban játszottam, mint ahol a legjobban érzem magam. Ezzel együtt sokat tanultam ebben az időszakban.
Ezt követően az NB3-ban töltöttél éveket több klub Hajdúböszörmény, Nyírbátor, Ebes és Tiszaújváros színeit képviselve. Itt már azért mondhatni rutinos játékos voltál, hogyan alakította idáig a felnőtt futball a személyiségedet a pályán és azon kívül?
–Azt tudom kiemelni, hogy lehiggadtam, nyugodtabb lettem. Addig sokat reklamáltam, könnyű volt felidegesíteni. A jelenlegi páromat is ebben az időben ismertem meg, aki nagyon sokat segített és teszi ezt a mai napig is. Tanácsokkal lát el, olyan észrevételei vannak, amelyek nagyon hasznosak számomra. Mielőtt megismerkedtünk volna az önértékelésem sem volt rendben, de ebben is nagyon sokat fejlődtem.
Mi motivált abban, hogy egy 10 gólos NB3-as szezon után az Ibrányhoz igazolj a megyei első osztályba?
–Az a szezonom azon kívül, hogy tíz gólos volt nem sikerült igazán jól. Tiszaújvárosban úgy éreztem, hogy kezdik megutáltatni velem a focit, ezért döntöttem a váltás mellett. Ibrány pedig már jóval előtte elindította a „hadjáratot” hogy leigazoljanak. Akkor egy bajnokesélyes csapat volt az ibrányi, úgy gondoltam, hogy egy év a megye1-ben nem visszalépés, hiszen, ha jól teljesítek vissza tudok igazolni NB3-ba, ha a csapatnak nem sikerülne a feljutás.
Végül évekig Ibrányban maradtál, ahol szép éveket töltöttél, többször gólkirály voltál. Hogy emlékszel ezekre az időkre?
–Az egy jó csapat volt. A megye egyik legjobb pályáján játszhattam, rendre sok néző előtt, ami öröm volt számomra. Ibrányban nagyon szeretik a futballt, a jó futballt különösen, és ez akkor sokszor megvolt. Többször is harcoltunk a bajnoki címért, ami sajnos egyszer sem jött össze.
Az előző két idényben szintén gólkirály lettél először a Cigánd, utána az Újfehértó csapatában. Véredben van a góllövés?
–Adottság is és a sok foglalkozás egyvelege. Jó alapot kaptam a Nyírsuliban, az évek alatt sok jó és hasznos tanáccsal láttak el az edzőim. A fejjátékomra mondhatom, hogy büszke vagyok, azt hiszem jó megérzéseim vannak, hova jön a labda, hova kell elmozognom. Ezekben a szituációkban, ahol fontos a megérzés elég jó vagyok, szerintem ebben sok ösztönösség van.
Milyen célokkal térsz vissza Ibrányba?
–Hasonló szisztéma van kibontakozóban, mint anno. Sok barátom van Ibrányban, ahogy említettem szeretik a futballt a településen. Az elmúlt két év nem sikerült túl jól a csapat számára, ezért a vezetőség úgy keresett meg, hogy változtatni szeretnének, nem akarják, hogy egy ilyen nagy múlttal rendelkező csapat bukdácsoljon. Azzal túl nagy bakot nem lövök, ha azt mondom, nem lesznek kiesési problémáink. Apró célokat fogalmazunk meg, szeretnénk lépésről lépésre haladni.
Dávid, az utolsó kérdésem: Mit tanácsolnál a fiatalok számára, akik nagy célokat dédelgetnek a futballban?
–Nagyon sokat kell dolgozni. Azt elmondhatom, hogy 15-16 éves koromig én eléggé csaltam a futballt – nem tettem bele plusz munkát, a futásokat nem teljes erőbedobással végeztem, ahogy a konditermi dolgokat sem. Az sem segített, hogy későnérő típus vagyok. Ezek miatt később jöttek azok a dolgok, amiknek talán hamarabb kellett volna. Azóta viszont nagyon megváltoztam ezen a téren, odafigyelek a táplálkozásomra, súlyomra, arra, hogy megfelelő időt pihenjek. Ezek apró dolgok, de nagyon fontosak. Talán ez is segített nekem, hogy ilyen eredményesen játszom. Azt tanácsolnám, hogy ezer százalékig akarni kell, a munka egyszer kifizetődik. Lehet, hogy nem azonnal lesz látszatja a beletett erőfeszítéseknek, ahogy az is biztos, hogy lesznek buktatók, de idővel meg lesz az eredménye.
fotó: szon.hu
-BB-
