Kinek az érdeke, hogy végleg lakat kerüljön a focipályákra? Egyre több megyei egyesület szembesül azzal a szomorú jelenséggel, hogy a közösségépítés szándékával nyitva hagyott sportlétesítményeket felelőtlen randalírozók teszik tönkre. Az elmúlt hetekben a Vitka SE, ma pedig az érpataki vezetőség számolt be pusztításról, de a probléma sajnos nem újkeletű. Megoldás kell, mielőtt a klubok minden munkája kárba vész!
A megyei labdarúgásban dolgozó vezetők és önkéntesek pontosan tudják, mennyi pénz, hatalmas mennyiségű energia és áldozatos munka fekszik egy-egy pálya karbantartásában. Legyen szó a gyepszőnyeg ápolásáról, a hálók, öltözők vagy a korlátok, székek rendbetételéről, ez mind óriási erőfeszítést igényel a helyi egyesületek részéről. Sok klub mégis úgy dönt – nagyon helyesen és jóhiszeműen –, hogy a kapukat nyitva hagyja. A cél nemes: adjunk teret a fiataloknak, hogy sportolhassanak, a pálya pedig igazi közösségi térré váljon a helyiek számára.
Ezt a bizalmat azonban a kilátogató vandál csoportok gátlástalanul sárba tiporják, és hatalmas károkat okoznak a gonddal ápolt létesítményekben. Nyilvánvaló, hogy mindenki volt fiatal, mindannyian csináltunk gyerekként butaságokat, de egy alapvető íratlan szabályt régen tiszteletben tartottunk: a számunkra kialakított életteret, a saját falunk sportpályáját soha nem tettük volna tönkre.
Sorozatos esetek megyeszerte
Hogy a probléma mennyire rendszerszintű és égető, azt jól mutatja az elmúlt időszak krónikája. Pár éve a nagydobosiak számoltak be elkeserítő rongálásról, de több klubnál is olvashattunk hasonló gondokról, pár héttel ezelőtt Nyírvasváriban is gond volt a napokban pedig a Vitka SE kényszerült arra, hogy felhívja a figyelmet a pályájukon történt értelmetlen szemetelésre. Ha ez nem lenne elég, ma az érpataki vezetőség is beállt abba a szomorú sorba, akiket megkárosítottak a felelőtlen elkövetők. Meddig kell még ezt tűrniük azoknak, akik a saját szabadidejüket áldozzák a sportágért?
Kamerák és polgárőrök – Mi lehet a kiút?
Sok esetben felmerül a létesítmények bekamerázása, mint logikus lépés. Bár ez kétségtelenül segít az utólagos felderítésben, alapjaiban sajnos ez sem bír kellő visszatartó erővel a vandálokkal, elsősorban a céltalanul lézengő, kárt okozó fiatalokkal szemben.
Felmerülhet a helyi polgárőrség aktívabb bevonása a sporttelepek védelmébe, érdemes lehet felvenni velük a kapcsolatot. A jelenlétük ugyan hasznos és elrettentő lehet, de reális a félelem: mi történik, ha tetten érik a randalírozókat? Egy jogos számonkérésből könnyen komolyabb konfliktus, tettlegesség alakulhat ki, és a végén még „rosszabb dolog lesz belőle”. A polgárőrök és a klubvezetők sem tehetik kockára az épségüket néhány önkontroll nélküli egyén miatt.
Szigorúbb fellépés és szülői felelősség
A játékszabályoknak változniuk kell. Meg kell akadályozni, hogy a gondosan előkészített létesítményeket néhány randalírozó gátlástalanul leamortizálja. Erősebb, azonnali hatósági fellépésre van szükség.
Ha pedig kiskorú az elkövető, a felelősséget nem lehet egy szimpla ejnye-bejnyével letudni. A szülőket kell igazán és kőkeményen felelősségre vonni: mind büntetőjogilag, mind pedig anyagilag. A klubokat ért kárt az utolsó forintig meg kell téríttetni az elkövetők családjaival. Sok esetben ugyanis csak az anyagi felelősségre vonás az az eszköz, ami ténylegesen célba ér.
Az egyesületek erőn felül teljesítenek. Nem várnak hálát a nyitott kapukért, csupán annyit: ne pusztítsák el azt, amit mások a közösségért építettek. Hatékony és azonnali megoldás kell, mielőtt végleg és mindenhol lakat kerül a pályákra!
