443 mérkőzésen 572 gólt jegyez az MLSZ Adatbank, ha Dávid Róbert nevére kattintunk. Számolatlan gólkirályi cím, bajnoki győzelmek, fontos gólok jellemzik Robi munkásságát megyénk labdarúgásában. Békési Bálint készített interjút a Kárpátaljáról induló gólgyárossal:
Mikor és hol ismerkedtél meg a labdarúgással?
-Kárpátalján még iskolás koromban. Akkoriban nálunk még nem nagyon voltak korosztályok, ezért az általános iskolában kezdtem el futballozni, ahol 9-16 éves kor között volt erre lehetőség.
Kárpátalján lettél felnőtt futballista?
-Igen. Zápszonyban játszottam először felnőtt labdarúgásban, majd egy évre rá eligazoltam a szomszéd faluba, a Mezőkaszony csapatához, ahol jól ment a játék. Ez hozzásegített ahhoz, hogy próbajátékon szerepelhessek az ukrán elsőosztályban szereplő Hoverla Uzhgorod csapatánál, ami akkor az ukrán elsőosztályban szerepelt. A próbajátékom sikeres lett. Itt a felnőtt kerettel együtt edzettem, de az U23-as csapatban játszottam.
Ezt követően jöttél először Magyarországra, a Dunaújváros csapatához. Hogy tetszett?
-Csak fél évet voltam ott. Abban az NB2-ben nem voltunk valami jó csapat, de ehhez az is hozzátett, hogy pénzügyi gondok voltak a klubnál, ami szezon végén meg is szűnt, eltemették a dunaújvárosi labdarúgást.
Ha jól tudom visszamentél Kárpátaljára futballozni ezután. Milyen volt a váltás?
-Valóban, visszamentem Kárpátaljára az ottani bajnokságba, ami Megye1-nek felel meg. Fél év után a Beregvidék csapatához kerültem, ahol három évet húztam le. Ez nagyon szép időszak volt számomra, mert amit lehetett, mindent megnyertem a csapattal, köztünk a bajnokságot és az ukrán amatőr kupát is. Szép emlékek.
A szép évek után ismét Magyarországra jöttél, ezúttal a Nyírmada csapatához. Hogyan értékelnéd az ott eltöltött éveket?
-Jól éreztem magam. Sok új barátom lett, illetve az is segített, hogy többen jártunk át Kárpátaljáról. Volt, hogy másodikok lettünk a megyei első osztályban, ami azt hiszem szép eredmény. Ebben az időben ismertem meg jobban a megyét, a csapatokat és a játékosokat is.
Dombrádi évek következtek neked, jó eredményekkel.
-Sikeres korszak volt ez is. Kató István személyében egy nagyon jó edzőnk volt. Mi több, remek ember is, aki mindig próbálta úgy alakítani a csapatot, a játékot a játékrendszert, hogy az jó legyen és működjön. Látta kiben van több és kiben kevesebb az adott pillanatban, ami nagy erény. Amit kiemelnék még, hogy ebben az időben volt szerencsém a Kárpátaljai válogatottal részt venni Cipruson egy amatőr válogatott tornán, ahol negyedik helyen végeztünk. Csank János volt az edzőnk, akinek sokat köszönhetek.
Jött egy fél éves tarpai kitérő. Ez miért lett ilyen rövid?
-Próbáltam megtalálni önmagam, beilleszkedni. Annyira nem éreztem azt a dolgot akkor.
Viszont ezt követően tudtál NB3-ban is játszani, Gyöngyösön. Ez hogy jött?
-Csank János keresett meg, aki akkor a csapat edzője volt. Tudtam játszani a csapatban, gólokat is szereztem. Illetve ekkoriban kezdtem el komolyabban futsalozni, a Csenger színeiben, ahol most is játszom.
Elkezdtél futsalozni, illetve visszatértél a megyébe futballozni is, hiszen Mándokra kerültél. Minek köszönhető ebben az időszakban, hogy ilyen sűrűn váltottál?
-Visszajöttem Mándokra, igen. A kettő igazából összefügg. Túl sok utazás volt, nagy távolságok. Folyamatosan át a határon, majd vissza heti többször. Nagyon sok kilóméter volt, folyamatosan késő este értem csak haza. Ez elég nehéz volt, Mándok pedig jóval közelebb van, mint Gyöngyös, főleg, hogy ekkor már a futsal is ment Csengerben.
A következő szezonban már nem csak a futsal, hanem a nagypályás foci is Csengerben folytatódott. Erről mesélnél?
-Helyben volt mindkettő, élveztem. Sok gólt szereztem Csengerben, feljutottunk a megyei első osztályba, ami megilleti a települést, hogy ott szerepeljen. A futsal is elég jól ment, szóval szép év volt számomra. Hozzá kell tennem, hogy ekkor jött be a Covid, aminek következtében lezárták a határt és nem lehetett se edzeni, se mérkőzést játszani, pedig jó lett volna, ha letudjuk játszani a szezont és úgy jut fel a csapat, de ez így alakult.
Csengertől picit odébb, Csengersimára kerültél. Itt több évet eltöltöttél, hogyan vélekedsz róla?
-Mikor odakerültem nem volt cél, hogy bajnokságot nyerjünk. A dobogón akartunk lenni mindig, ami többször sikerült is. A legnagyobb sikerünk talán a megyei kupa döntő Tarpa ellen, amit Kisvárdán játszhattunk. Jó emlékeim vannak Csengersimáról.
Az jól látható, hogy a megye2-ben szinte mindig gólkirály vagy. Felmerül a kérdés, miért nem játszottál megye1-ben az elmúlt években? Gondolom volt ajánlatod.
-Voltak, igen. Az az igazság, hogy én testnevelő tanárként dolgozom, van, hogy délutánonként is, emellett van egy kislányom is, akivel szeretnék időt tölteni. Ezek miatt nem tudnék heti három edzést vállalni, ami a megyei elsőosztályban van, illetve ahonnan volt érdeklődés irányomban, azok a helyek igen messze is lennének, tehát az utazás is sok időt venne igénybe.
A nyáron Vámosorosziba kerültél, ahol vezetitek a bajnokságot. Hogy tetszik?
-Csak jókat tudok mondani eddig. Egy nagyon korrekt vezetőséggel találkoztam, egy nagyon jó csapatba csöppentem. Évek óta az a csapat célja, hogy megnyerje a bajnokságot, ami idén össze is jöhet, hiszen saját kezünkben a sorsunk. Vállalnánk a megyei elsőosztálybéli szereplést, ha úgy alakulna, megteszünk érte mindent.
Látsz különbséget a kárpátaljai magyar gyerekek és a magyarországi magyar gyerekek között?
-Más mentalitásúak, ez biztos. Én inkább a generációs különbségeket emelném ki. Ha abból indulok ki, hogy mikor én gyerek voltam, nekünk nem volt más csak az, hogy focizzunk, akár egy pályán harmincan is. Nem volt telefon, számítógép, arra vártunk, hogy rúghassuk a labdát az utcán, a pályán, bárhol. Ez nagy különbség a mai generációval szemben. Nekünk nem volt olyan lehetőségünk, hogy NB2, NB3-ba menjünk, illetve ilyen-olyan korosztályokban szerepeljünk. Sokkan inkább grundfoci jellege volt az egésznek. Ha pedig Magyarországon próbáltunk volna szerencsét a sportban, az vízumhoz volt kötve, mert akkoriban még ukránnak számítottunk, nem kettősállampolgárnak. A lehetőségekért dolgozni kell, ha pedig megkapja az ember, akkor élni vele.
Mit tanácsolnál azoknak a fiataloknak, akik hozzád hasonló utat járnának be a futballban?
-Azt, hogy soha ne adják fel az álmaikat. A tanítványaimnak is ezt szoktam mondani. Mindegy mit csinálnak, fociznak, kosaraznak, kézilabdáznak, a lényeg, hogy amit szeretnek, abban legyenek kitartóak, szorgalmasak és higgyenek magukban. A gyerekeknek kell eldönteniük, mit akarnak csinálni az életben, és fontos, hogy azt teljes odaadással tegyék.
