Mikor és hol kezdted el a labdarúgást? Minek vagy kinek a hatására?

-10 évesen kezdtem el egy többlépcsős kiválasztáson a Városi Stadion salakos pályáján, ahol először voltunk vagy százan, de ha jól emlékszem csak huszonkét játékost vettek fel az akkori foci suliba, amely a 14-es Általános Iskola volt. Édesapám vitt el, egyszerűen azért, mert szerettem focizni. Érdekesség, hogy akkor még mezőnyjátékosként válogattak be.

Hogy jött, hogy kapus lettél? Volt példaképed?

-Emlékszem, az egyik edzésen nem voltak ott a kapusaink és az akkori edzőm Hajdú Józsi bácsi oda szólt nekem, hogy álljak már be a kapuba egy kicsit. Nem féltem a labdától és jól ment a védés. Valahogy úgy irányította a szálakat, hogy utána ott ragadtam és már kapusként jártam végig a Szpari korosztályos csapatainak mindegyikét. Utólag nézve megláthatta bennem a posztban rejlő lehetőségeket. A példaképeim ettől persze még Détári és Platini voltak.

A futball berkein belül „Soti”-ként ismernek, honnan a becenév?

-Több mint húsz éves koromig a becenevem „Baba” volt. A „Soti” csak ez után jött, amelyet Szarka Laci még az ICN Tiszavasváris időszakomban ragasztott rám egy Romániai túrán, ahol beszédbe elegyedett a helyi szállásadónkkal, aki állítólag kiköpött hasonmásom volt. Őt Sotinak hívták…Utána persze már engem is…

A felnőtt futballba az akkor megyei első osztályban játszó Újfehértó csapatánál csöppentél bele. Akkoriban milyen volt a fiatalok beintegrálása a felnőtt közegbe?

-Egyszerűen ment. Aki jó volt, vagy jónak látták, azt betették. Aki meg még nem érett meg rá az játszott tovább az ifiben. Nem volt fiatalszabály, meg hasonlók. Emlékszem, többször is előfordult, hogy lejátszottam az ifi meccset a felnőtt meccs előtt és utána végigvédtem a felnőtt meccset is 17 évesen.

Ezek után, hogy alakult a felnőtt futballkarriered?

-Nyírbátorba vonultam be katonának, ott debütáltam az NB III-ban, de még nem álltam készen a stabil kiegyensúlyozott teljesítményre. Leszereltem és a szintén NB III-as Rakamazhoz igazoltam, ahol elkezdtem folyamatosan jól teljesíteni. Egy jól sikerült kupamérkőzés után keresett meg a másodosztályú ICN Tiszavasvári, ahol pályafutásom legjobb éveit éltem meg. Volt olyan év, amikor a bajnokság 2. legjobb kapusteljesítményét nyújtottam a tatabányai Gelei Károly mögött. Minden jól alakult és akkor biztos voltam benne, hogy NB I-es kapus leszek. De nem így történt… Volt egy olyan súlyos autóbalesetem, hogy kirepültem az autóból az első szélvédőn. Csodával határos módon agyrázkódással és mellkasi sérülésekkel megúsztam, de hosszú hónapokig éreztem a hatását. Ezek után védtem még a másodosztályú Szolnok, Csongrád és a Szpari színeiben.

A továbbiakban megfordultál Sényőn, Kemecsén, Nagyecseden, illetve Pátrohán is.

-A felsorolt csapatokkal sikerült bajnoki címeket nyernünk a megyei II. osztálytól egészen az NB III-ig. Összesen hat arany és egy bronzérem került a vitrinbe. Nem egyedül nyertem ezeket, minden egyes siker mögött egy fantasztikus közösség állt, tele elhivatott játékosokkal és kiváló vezetőkkel. Hálás vagyok, hogy részese lehettem ezeknek az utaknak. Valaki az életét lefocizza úgy, hogy soha nem tud bajnokcsapat tagja lenni. Ha ezt nézem, akkor nem kellene elégedetlennek lennem…, de az vagyok, mert tudom, több volt bennem. Hiába van a másodosztályban több mint 100 meccsem, a harmadosztályban meg több mint 250, az NB I.-ben nem sikerült pályára lépnem.

A labdarúgás után kapusedző lettél, mikor döntötted el, hogy ezt szeretnéd csinálni és hol kezdtél el a kapusokkal foglalkozni először?

-Még aktív játékos voltam Kemecsén az NB III-ban, amikor Szatke Zoli kérdezte meg, hogy nem lenne-e kedvem a Nyírsulinál kapusedzősködni. Nem sokat gondolkodtam rajta, másnap már a stadion irodájában egyeztettem az akkori vezetővel Neumann Gabi bácsival. Ez volt 2009 márciusában. Júniusig próbaidőn voltam, minden féle juttatás nélkül. Amikor a tavaszi szezon végén megkérdeztem, hogy milyenek a visszajelzések a munkámról, csak annyit mondott, hogy ő nem hallott rólam semmi rosszat és a futballban ez már jót jelent. Július 1-től már hivatalosan is a Bozsik József Labdarúgó Akadémia kapusedzője voltam több mint 5 éven keresztül. Szinte minden évben sikerült egy válogatott kapust kinevelnem, így a szakma 2014-ben a legjobb akadémiai edzőnek választott. Büszkeséggel töltött el, mivel kapusedzőnek még nem ítélték oda ezt a díjat. Ezután a felnőtt csapathoz csatlakoztam és Mátyus János munkáját segítettem.

Azóta megfordultál kapusedzőként Kisvárdán a felnőtt NB II-es és NB I-es csapat kereténél is. Olyan kapusokkal dolgoztál együtt, mint Felipe, Minca, Dombó Dávid vagy éppen Odyntsov Hogyan emlékszel erre az időszakra?

-Révész Attila hívására érkeztem az akkori NB II-es csapathoz, Kondás Elemér vezetőedzővel együtt. Egyszerűen motivált és eltökélt voltam, bizonyítani akartam, magamnak az új környezetemnek és azoknak a nyíregyházi vezetőknek, akik méltatlan helyzetbe hoztak és lemondtak rólam egy olyan vezetőedző érkezése miatt (Véber György), aki minden idők egyik leggyengébb nyíregyházi szereplését produkálta. Kisvárdával a másodosztályból egyből feljutottunk és az NB I-ben is évről évre egyre jobban teljesítettünk. A kapusok remekeltek, hiszen a fiatal Zöldesivel feljutottunk, Felipével bent maradtunk, Dombóval pedig tovább stabilizálódott a teljesítményünk, hiszen ekkor már a Ferencváros után a legkevesebb gólt kaptuk és a csapat az előkelő 5. helyen végzett. Külön öröm volt számomra, hogy Felipe a 2018-19-es szezon legjobb kapusa lett, míg Dombó Dávid a 2020-21-es bajnoki évben a harmadik helyen végzett a kapusok rangsorában. Elképesztő és eredményes 4 év volt, ebből 3 év az első osztályban, ahol a kapusokkal és remek kollégáimmal történő közös munka, minden percét élveztem.

Mit tartasz fontosnak, mikor kapusokat képzel? Ki tudnál emelni hangsúlyos dolgokat, amik sokat számítanak neked?

-Ez nagyon összetett. Minden kapusomnak elmondom, hogy a más kapusok által elkövetett hibákból és a sajátjaikból is tanuljanak. Őszintének kell lenni, beszélni kell a hibákról, hogy azok mik voltak és mit lehetett volna tenni az adott helyzetben. Erre a kapusnak is nyitottnak kell lenni, ha tanulni és fejlődni szeretne. Fontosnak tartom, hogy akivel dolgozom motivált, határozott, magabiztos és céltudatos legyen. Neki jobban kell akarnia a sikert, a saját sikerét, mint nekem. Van olyan típusú kapus, akire, ha ránézek a kispadról, egyszerűen nem izgulok miatta, mert azt érzem, ő ma rendben lesz. Az ilyen típusú kapusokat, akik ezt az érzést váltják ki belőlem, nagyon tudom kedvelni. Beszélhetünk még a kapustechnikáról a taktikai érettségről, gyorsaságról, dinamikáról, labdabiztonságról és rengeteg mindenről, melyek ugyan úgy fontos részei a képzésnek. Viszont nagyon fontos, hogy a kapusedző tudatosítsa magában: már nem én vagyok a főszereplő, hanem a kapusom. Nekem a megfelelő segítséget, támogatást és szakmaiságot kell biztosítanom a számára.

Jelenleg a Kisvárda U19-es és a Cigánd felnőtt csapatánál dolgozol, mint kapusedző. Hogy megy a kettő együtt?

A Kisvárdai Akadémián főállásban vagyok, a cigándi csapatra pedig a saját szabadidőmet és a vasárnapjaimat áldozom fel. Ez már több mint 4 éve működik így és egyik fél sem sérül. Sőt, az az Ilya Popovics, aki mára a várdai felnőtt csapat első számú kapusává nőtte ki magát, a cigándi kölcsönszereplése által lett igazán versenyképes, hiszen az alatt az egy év alatt rengeteget fejlődött. Mindezekhez persze elengedhetetlen a családom támogatása is. Feleségem és kislányom mindig ott vannak, hogy erőt adjanak a mindennapokhoz. Nélkülük nem lenne könnyű mindezt összeegyeztetni. Ők azok, akik mellettem állnak, és segítenek abban, hogy minden szerepemet – edzőt, férjet, apát – a legjobb tudásom szerint betölthessem.

Mi lehet egy kapusedző szerepe egy edzői stábban azon kívül, hogy foglalkozik a hálóőrökkel?

Ez attól is függ, hogy a vezetőedzőnek milyen igényei, elvárásai vannak a kapusedzője felé. Ha elismerik a szakmaiságodat és vannak jó meglátásaid, előbb utóbb kíváncsiak lesznek a véleményedre nem csak a kapusokkal kapcsolatban, hanem a csapatot érintő egyéb kérdésekben is. Ez a része nálunk az Akadémián és Cigándon is jól működik. Az U19-es csapatnál például a kapusok felkészítése mellett a csapat védekező pontrúgásaiért is én felelek és vannak szervezési, technikai jellegű feladataim is.

Milyen ambícióid vannak a szakmádban, amiket még el szeretnél érni?

-Bár már játékosként is olyan éretten gondolkodtam volna, mint most edzőként, mert kis túlzással mondhatom, hogy kapusedzőként szinte mindent elértem már, amit szerettem volna. A Bozsik Akadémián több korosztályos válogatott kapust is edzettem. Kisvárdán a legmagasabb szinten dolgozhattam, többek között az NB I akkori legértékesebb (950 ezer euro) és legjobb kapusával Felipével. A Nyíregyházával, a Kisvárdával és a Cigánddal is feljutást ünnepelhettem, szoktam is viccelni, hogy ha valaki fel akar jutni, az szóljon nekem! Már évekkel ezelőtt megszereztem a legmagasabb kapusedzői képesítést is a vezetőedzői képesítés mellett. Persze aki egyszer dolgozott már az NB I-ben, az értelemszerűen visszavágyik, aki meg még nem volt ott, az meg azért szeretne… De szinte mindegy, hogy hol vagyok, mert a soron következő bajnokit mindenhol meg akarom nyerni. A győzelem íze ugyan olyan édes számomra bárhol is ülök a kispadon, pláne, ha az jó kapusteljesítménnyel párosul.

Mit üzennél a fiatal labdarúgóknak, illetve azoknak, akiket kicsiként vonz a kapusszakma?

-Azt, hogy legyenek inkább csatárok, mert mindig, mindenki a góllövőket ünnepli… A viccet félre téve, ha valakit vonz, akkor próbálja csak ki bátran, mert ha beleszeret és lesz sikerélménye is, akkor nagyon nehezen fogja tudni elengedni ezt a fajta szerelmet. Én is nehezen engedtem el, hiszen 45 évesen sem derogált kifutnom a Pátroha-Ramocsaháza megye II-es bajnokin úgy, hogy előző nap pont a bajnok Ferencváros ellen készítettem fel a kapusaimat az NB I-ben…