Dodival egyelőre szárnyal a Gyulaháza vármegyei II. osztályú focicsapata. Deák Béla csapata négyből négy meccsen hagyta el eddig győztesen a pályát és a 15 lőtt gólból négyet Kozma Dodi vállalt magára. A már sokat látott futballista őszintén beszél pályafutásáról és csak a szépre emlékszik. Fogadjátok szeretettel Békési Bálint interjúját Kozma Józseffel:
Mikor és hogyan ismerkedtél meg a labdarúgással?
–Gyerekként nagyon sokat fociztam. Azt hiszem, olyan 9 éves koromban lettem leigazolva itt Baktán. Végig jártam a ranglétrán az utánpótlásban, aztán 15 évesen, nagyon fiatalon mutatkoztam be az NB3-ban Baktalórántházán.
Gyermekként kik voltak a példaképeid és kik motiváltak?
-Mindenekelőtt édesapám. Anno Ő szerezte a Szpari történetének első NB1-es gólját. Apukám az edzőm is volt, azt gondolom, hogy Ő volt a legfőbb motiváció számomra.
Volt valami más perspektívád a foci mellett?
-Mi a bátyámmal úgy nőttünk fel, hogy csak a foci, de a suliban kipróbáltunk más dolgokat. Kosaraztunk, mozogtunk egyfolytában, csináltunk ezt az, de a foci volt a prioritás számunkra.
Nyíregyházán születtél, fiatalon mégis máshol játszottál Bakta után. Hogyan is történt ez?
-17 éves voltam, amikor leigazolt az MTK Budapest. Ezt követően több helyen szerepeltem kölcsönben. Megfordultam, Veszprémben, Pápán, BKV-ban, Demecserben és utána visszatértem Nyíregyházára. Először a Nyíregyházi Kertváros csapatában játszottam, majd egyesültünk a Spartacussal, ezt követte a Baktalórántháza csapata.
Több korosztály utánpótlás válogatottjában is megfordultál. Hogy is volt ez pontosan?
-U15-től folyamatosan sikerült a magyar válogatottba kerülnöm, éppen csak a felnőtt maradt el sajnos. 2001-ben az olimpiai válogatottban is szerepeltem, de sajnos nem jutottunk ki a világversenyre.
2003-ban tértél vissza Nyíregyházára. Hogy fogadtak fiatalként?
-Mint említettem, először a Kertvároshoz kerültem. Csiki Gyula keresett, aki nagyon pozitív dolgokat vázolt fel nekem. Többségét tekintve jól fogadtak a társak.
A Nyíregyházán töltött éveidet hogyan tudnád jellemezni?
-Megmondom őszintén, nem úgy sikerült, mint amire számítottam, amilyen reményekkel odakerültem. Ebben közrejátszott sérülés is, illetve olyan dolgok, amelyekre nem szívesen térnék ki. Ezzel együtt voltak szép pillanatok és jó időszakok Nyíregyházán.
2005-ben kerültél Baktalórántházára. NB2-ben játszhattál, milyen volt eleinte az a csapat?
-Szinte az egyik, ha nem a legjobb csapat volt, amiben valaha játszottam. Nagyon jó játékosokkal szerepeltem együtt, akik emberként is kiválóak. Van nagyon sok szép emlék, sztorik, minden. Volt olyan, hogy a Szpari elleni rangadó például 30 perccel később kezdődött, mert mérkőzés vezetője úgy ítélte meg, hogy túl sok néző van.
Baktán töltött éveid 3 legszebb élményét el tudnád mesélni?
–Az akkori évek alatt, 2009-ben született az első fiam. Ez az egyik, ami nagyon szép emlék. Kiemelném még mindenképpen a feljutást a másodosztályba. Több élmeny volt – olyan csapatokkal játszottunk, mint a Fradi a Kecskemét és ezekhez hasonló csapatok. Azt gondolom, hogy többször helytálltunk és jó eredményeket értünk el ezeken a találkozókon. Nagyon jó szívvel gondolok vissza erre az időszakra.
Játszottál NB2-ben, NB3-ban és Megye 1-ben is Baktalórántházán. Mi volt az oka, hogy a csapat egyre lejjebb csúszott az évek alatt?
-Ha vicces akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy megöregedtem. Az igazság egyébként nem áll messze ettől, ugyanis az valóban így van, hogy 74-83-as korosztályt lassan utolérte az idő. Geda, Ilu, rájuk gondolok elsősorban, de többeket is ki tudnék emelni.
Végül 15 év jutott neked Baktalórántházán. Hogyan emlékszel vissza rá?
-Nem is tudok igazán negatívat mondani, igaz ez közhelynek tűnhet, hogy csak a szépre emlékszik az ember, de az igazság az, hogy csak pozitív élményekre emlékszem, ezek vannak bennem.
Mi a legnagyobb különbség a Baktára igazoló Dodi és a Baktától eligazoló Dodi között emberileg és futballt tekintve?
-Az a 15 év sok. Lehetne mondani dolgokat, egyrészt fizikális dolgokat is ki lehetne emelni, sokat, nagyon sokat tanultam a futballról Baktán. Emberileg is sokat számított ez az időszak.
Gyulaházára igazoltál 2020-ban, ahol azóta is vagy. Milyen az ottani közeg?
-Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jó társaságba csöppenek. Nagyon jól érzem magam, csak pozitívat tudok mondani, immár az ötödik évemet kezdtem el Gyulaházán.
Vannak rutinosak és igazán fiatalok is nálatok. Hogy látod, miben tudsz nekik a legtöbbet segíteni, illetve mi a különbség köztük és aközött, amikor Te voltál annyira fiatal.
-Hiányzik nálunk az a közép korosztály, ezért sokszor kell a srácokat instruálni a pályán és a pályán kívül is. Viszont hozzátartozik, hogy nagyon jó gyerekek nagyon, befogadóképesek, nem tudok rosszat mondani rájuk, mindemellett nagyon ügyesek is. Ebben az osztályban szerintem mi rendelkezünk a legügyesebb fiatalokkal. A srácok vevők arra, amit én és a másik egy-két rutinos játékos mondunk nekik, azt hiszem tudunk nekik segíteni ebben-abban.
Mi a célod ebben a szezonban és a jövőben?
-Már csak az, hogy minél többet pályán legyek, és hogy sérülésmentesen játsszak. A mai napig imádom a futballt, ha pályán lehetek és játszhatok.
Mint sokat megélt ember és futballista, mit tudnál tanácsolni a fiataloknak, akik szeretnének profik lenni?
-Mindenféleképpen az alázatot tudnám kiemelni. Legyenek alázatosak és kitartóak. A tehetség is fontos, de az elhivatottság a legfontosabb. A mai világban sokan nem végeznek mozgást, amit nem tartok helyesnek, arra bíztatnék mindenkit, hogy sportoljanak, még ha nem is lesznek profik, de sportoljanak, mozogjanak.
