A Kemecse 23 esztendős üdvöskéje, Szokolai Márk ígéretesen indult pár éve a Nyíregyháza Spartacusban. Azóta megfordult Cigándon és Mándokon is, januártól pedig a sárga-kékeknél pallérozódik. Előbbi két helyen nem feltétlenül volt alapember. Adódik a költői kérdés: Aki ilyen fiatalon felmerül a Spartacusnál profi szerződéssel, az most miért a megyei elsőosztályban kell játsszon? A kérdés azontúl, hogy költői, sok összetevős, mindenesetre nem biztos, hogy a tehetség megfelelően van terelgetve. Szokolai Márk a Nyírbátor ellen parádézott, ugyanis három góljával megnyerte csapatának a mérkőzést.
-Az első gólomat egy indítást követően szereztem, miután megnyertem egy párharcot a védőmmel szemben és az 5-ös sarkáról a hosszú sarokba gurítottam. Második gólomat egy minta támadás után lőttem, a végén a kapust kicselezve. Harmadik gólomat pedig egy kipattanót követően szereztem. Azt gondolom, fiatal csapat vagyunk néhány rutinos játékossal kiegészülve. Mindez nagyon jó egyveleg, hiszen az öltözőben kiváló a hangulat – mondta Szokolai Márk.
-BB-