Kétségtelenül Lelt József vármegyénk labdarúgásának egyik meghatározó alakja. A közösségi felületeken nyíltan, kendőzetlenül vállalja olykor sarkos véleményét. A labdarúgáshoz kötődő szerelme 55 éves koráig a pályán tartotta. Békési Bálint faggatta vármegyénk egykori gólvágóját:
Mikor és hogy ismerkedtél meg a labdarúgással?
-1977-ben kezdtem Kisvárdán a serdülőben a focit. Péter András és Kovács Károly kezei alatt kezdtem pallérozódni. Sajnos olyan kicsi, vékony és törékeny voltam a többiekhez, hogy csak a serdülő kettőben tudtam játszani. Majd 1982-ben Budapestre kerültem tanulni, ekkor 125 cm voltam és 35 kiló. Nem túl szokványos.
Mikor elkezdted ki volt a példaképed? Mi jelentett motivációt számodra?
-Sokakra felnéztem akkoriban. Igyekeztem tanulni, mert szerettem a futballt. Ez sokat jelentett számomra, imádtam csinálni, talán ezért is húztam ilyen sokáig.
Gyermekként mi vagy mik voltak azok, amikkel te ki tudtál emelkedni?
-Mint említettem elég kicsi voltam. Budapesten azt mondták, hogy amennyiben szeptemberre nem leszek legalább 40kg, akkor nem tudnak felvenni. 38-ra sikerült. Ott az Úttörő Stadionban játszottam, majd az ifi csapatba kerültem a Budapesti Honvédnál, igaz 5 ifjúsági csapat is volt, én a 3-asban és a 4-esben játszottam. Szerintem a törekvésem emelt ki, illetve talán az, hogy tudtam focizni.
Mikor bekerültél a felnőtt futballba, mit tapasztaltál? Mi volt a különbség?
-Révész László régi barátom invitálására Tuzséron kezdtem a felnőtt pályafutásomat, mindjárt az első meccsen az a Nagyecsed érkezett, aki előtte szerdán nyerte meg az akkori Szabad Föld kupát. A régiek emlékeznek Mándi, Tárcsa testvérek, Fácska, Mitró, Lingl, Veres, csak hogy egy pár nevet említsek, az én gólommal sikerült nyernünk 2-1 -re, a bemutatkozás elég jól sikerült. Volt különbség mindenben. Fizikálisan, gondolkodásban, de azt hiszem, hogy sikerült gyorsan megugranom ezeket.
Fiatal játékosként és emberként mi volt rád jellemző? Hogyan érett a személyiséged?
-Nyírbátorba bevonultam katonának, ez is hatott rám. Onnan Záhonyban kerültem, majd leszerelés után hazatértem Kisvárdára, ahol első évben gólkirályi címet szereztem olyan társakkal mint, Simon, Badar, Barankovics, Rajzinger, Oláh, Béres, Lipták. Megválasztottak a megye legjobb labdarúgójának, amire a mai napig nagyon büszke vagyok, hogy olyan focisták, akik akkor voltak a megyében, szerintem most a válogatottban sem látni. Befogadtak, a rutinosak, akik hatottak rám. Terelgettek, próbáltak jó irányt mutatni. A pályán kellett bizonyítanom, a többi dolog jött magától.
Mire vagy a legbüszkébb a pályafutásodból?
-Arra, hogy többször gólkirály tudtam lenni, illetve, hogy a legtöbb helyen, ahol megfordultam (viszonylag sok helyen) jó szívvel gondolnak rám. Ezen kívül sok barátot szereztem, sok embert ismerhettem meg. Mindig a maximumot nyújtottam, talán ez lehet az oka.
Biztosan vannak sztorik, melyek megmosolyogtatóak a karriered idejéből. Mondanál egyet vagy lehetetlen?
-Nagyon nehéz egyet kiemelni. Azért megfordultam jó néhány helyen. Nyíregyházi Spartacushoz kerültem olyan focistakkal játszhattam, mint Cséke Gyuri, Szikszai Misi, Váczi Béla, Boda Misi, Gere Laci… velük lehettek is sztorik. Ezt követően sikerült a sényői aranycsapatban is játszanom, ahol csapattársam volt Capatina, Czap, Barna, Mező, Horváth Imre, Kovács István csak hogy egy pár nevet említsek. Majd Mádra kerültem Tóth Laci barátom jóvoltából NBlll-ban. Az első évben gólkirály lettem úgy, hogy a csapat tizedik lett a bajnokság végén, majd végül a Mádi évek is jól sikerültek. 130 meccsen 75 gólt rúgtam az évek alatt. Szép évek voltak, majd még voltam egy évet Rakamazon. Ezt követően már alacsonyabb szinten játszottam.
Igazi gólvágó voltál, honnan ez az erény? Erény-e ez vagy tanulható?
-Sok dolog veleszületett, de sokat kell dolgozni, hogy meg is tudja mutatni az ember, ami benne van. Sok dolgot meg lehet tanulni a fociban, de vannak olyanok is, amelyeket bármeddig gyakorolhat valaki, az vagy megy vagy nem.
Ritkaság, de Te egészen 55 éves korodig a pályán voltál kisebb megszakításokkal. Ez igazi futballszeretetre vall, jól látom?
-Valóban 55 évesen az Ibrány II. csapatában fejeztem be, ahol egy nagyon jó baráti társaságba csöppentem bele. Az is igaz, hogy nagyon szeretem a futballt a mai napig. Nagyon jó edzőktől tanulhattam. Kiemelném Sándor István, Oláh Ferenc, Tóth János, Kovács János, Komáromi György, Bús György nevét is. Utóbbira igaz, hogy soha nem ettünk egymás tenyeréből, de a szakmai tudását elismertem.
A futball szeretete megnyilvánul a Social Mediás aktivitásodon, ahol gyakran fejted ki véleményed. Mi ennek az oka?
-Sokan megmosolyognak, mert én kimondom, amit gondolok, de én voltam mind a két oldalon, engem már nem lehet becsapni. Azt szoktam mondani, amit ezek most tanulgatnak azt én már elfelejtettem.
A legtöbbször szarkasztikusan fogalmazol, ugyanakkor kendőzetlen őszinteséggel. Mi a véleményed a mai futballról (magyar és nemzetközi egyaránt)?
-Nem akarom azt mondani, hogy régen minden jobb volt, de az biztos, hogy voltak dolgok, amik jobban működtek. A mi időnkben ki kellett emelkedni amennyiben játszani akarták – ez igaz volt az NBIII-ra is. Ma azt látom, hogy túl sok pénzt kapnak már nagyon fiatalon, de a produktumot kevésbé veszem észre. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megfordultam mind a két megyei nagy csapatban, szurkolok is nekik, én annak örülnék, ha az egyik lenne az első, a másik a második és csak utána jönne a Fradi. Ami gyenge, arra nem fogom azt mondani, hogy jó azért, mert mások azt akarják hallani. Ezért mondom, hogy ma kivételesen jó focistának lenni sok helyen.
Mit üzennél a mai fiataloknak, akik hasonló pályáról álmodnak, mint amit Te már befutottál a fociban?
-Dolgozzanak minél többet, legyenek kitartóak és minden lehetőséget ragadjanak meg.
